****************************** Vidéken is élhet stílusosan az ember. ******************************

2011. november 9., szerda

Írd Te a Vidéki Életet! – Cikkíró pályázat eredményhirdetése



Élmény volt olvasni ennyi pályaművet, mitha egy újságot tartottam volna a kezemben. Olykor-olykor nehéz volt a döntés, de sikerült. Gratulálok minden résztvevőnek és a nyerteseknek. Köszönjük a munkátokat.  Krisztina

******






Szeptember elején írtuk ki pályázatunkat, melyet a Magazin három kategóriájában lehetett beadni. Célunk az volt, hogy lehetőséget teremtsünk olvasóinknak arra, hogy kipróbálhassák magukat íróként, és ezáltal mi is jobban megismerhessük a Vidéki Élet látogatóit. A pályázatkat október 15. éjfélig lehetett elküldeni, összesen 124 pályamű érkezett be határidőre és még számos írást kaptunk utána is, melyeket sajnos már nem tudtunk elfogadni. Rendkívül színvonalas pályázati anyag jött össze, ezt mutatja az is, hogy az első, saját rostámon közel 90 írásra írtam azt, hogy “közölhető”. Sajnos ennyi nyertest nem hirdethettünk, ezért a Zsűri végül 41 pályázatból 2 fordulóban választotta ki a kategóriák győzteseit. A végső döntésnél a Zsűri az alábbi fő szempontok szerint hozta meg döntését: témaválasztás, stílus, hitelesség. Mivel nagyon sok igényes, értő írást kaptunk, úgy döntöttem, hogy a díjazottakon felül további cikkeket is közzéteszünk majd a Magazin oldalain. Erről természetesen az írókat külön fogjuk értesíteni.

Végül szeretném megköszönni a zsűri tagjainak, név szerint: Beck Krisztinának, Böjtös Kingának, Gerleiné Varga Zsuzsának és Hutvágner Diának a munkát, valamint a díjak felajánlóinak az értékes ajándékokat és médiatámogatóinknak a közreműködést.

Az egyes kategóriák nyertesei:

Legjobb Vidéki élet cikk: 2 éjszakás családi pihenés 4 fő részére a Bodzás Vendégházban Gannán

Markó Dávid: Még szemében őrzi a tót hagyományokat…

Ebben a kategóriában érkezett a legtöbb pályamű, összesen 67. Nagyon nehéz volt a választás. Számomra rendkívül megható volt, hogy milyen őszinte, mindent megmutató írások születtek. Markó Dávid írása jellegzetes, hangvételével elütött a többi pályaműtől. Bár rendkívül személyes hangvételű, sok olyan információt tartalmaz, ami az olvasók számára hitelessé teszik írását. És bár a Zsűri nem a beküldött pályázatok mennyisége alapján döntött, jó érzés volt Dávid többi írását is olvasni, melyek ugyanezt a színvonalat tudták hozni. Sok ilyet még!

Legjobb Vidéki ház és kert cikk: 2 személyre szóló 4 fogásos gyertyafényes vacsora a Káli Art Innben Köveskálon

Székely Judit: "Először gyűjtesz, aztán apránként elhagyod..."

Nagyon nehéz kategória bár elsőre talán könnyűnek tűnik. A természet bemutatása szövegben és képben hálás feladat – vagyis annak tűnik. De hogy többet tudjunk mutatni egy egyszerű délutáni kirándulás leírásánál, nos ahhoz már kell egy kis írói ügyesség. Az épületbemutatás viszont még ennél is nehezebb. Bejutni egy idegen házba (de lehet az akár ismerősé is), meglátni benne a tartalmat, azt értően és érthetően visszaadni, rendkívül nehéz feladat. Székely Juditnak ez sikerült. Talán szerencse, talán Judit ügyessége, de a ház tulajdonosa a cikknek ugyanolyan izgalmas alanya, mint az épület maga. Szívesen megismernénk közelebbről egy másik írásban!

Legjobb Éléskamra cikk: 2 személyre szóló borkóstoló vacsorával egybekötve a Sabar Borház jóvoltából

Bakó Eszter: A legjobb védekezés a rétes evés

A Zsűri ebben a kategóriában roppant szerencsésnek mondhatta magát, már ha a korgó gyomor a receptek olvasása után szerencsésnek mondható! Érdekes receptek ínycsiklandó képekkel, szinte mindegyik írás hozta azt a színvonalat, amivel bármelyik blogba bekerülhetne. Éppen ezért ebben a kategóriában a zsűri igyekezett más szempontokat is figyelembe venni. Itt mindenképp előnyt élveztek a hagyományos, régi ételek, melyeket mindenki ismer. Az “extrát” nem a különleges fűszerezés jelentette, sőt! Bakó Eszter recepjében a hagyományos ízek és a modern, egészséges táplálkozás “kötelező előírásai” pont jó arányban találkoznak. A Zsűri egyhangúlag díjazásra javasolta. Csak azt sajnáltuk, hogy nem tudtuk megízlelni a rétest!

Különdíj – Legjobb Interjú: ajándékcsomag a Levendula Udvarház felajánlásával. A csomag tartalma: 100% extraszűz olívaolajból készült levendula szappan tihanyi levendula olajjal kézműves ajándékdobozban. Tihanyi levendula olaj, levendula zsák, függöny elkötő dekor illatosító, levendula mintás konyharuha és illatgyertya.

Nógrádi-Mikó Flóra: "Több, mint virág"

Kevés interjú érkezett, de szinte mind továbbjutott az első rostán. Talán azért, mert ez egy igazán különleges műfaj. Megtalálni a megfelelő személyt, akit talán már régóta ismerünk, majd bemutatni úgy, hogy utána az olvasónak is “ismerőse” legyen, öszetett feladat. Egyszerre objektív és szubjektív. Nógrádi-Mikó Flóra ezt a kettősséget könnyed hangvétel mellett tökéletesen hozta vissza, képei pedig igazán mutatósak!

A Vidéki Élet különdíjat ajánl föl a legfiatalabb pályázónak, Fehér Biankának Az élet Kunbaracson egy 8 éves kislány szemével című munkájáért! Gratulálunk! Nyereménye könyvajándék, melyet postán küldünk el.



A nyertes írásokat novemberben elovashatják a Vidéki Élet Magazinban. A nyeremények átvételéről a díjazottakat levélben értesítjük. Gratulálunk!

Nincsenek megjegyzések: