****************************** Vidéken is élhet stílusosan az ember. ******************************
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bikal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bikal. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 8., csütörtök

Építsünk francia középkori várat / Let's build a french medieval castle











A helyszín: Burgundia. A Chateau de Guedelon.






Ötlet: 1998-ban, a helyi földbirtokos Michel Guyotnak jött az az ötlete, hogy lehetséges lenne-e egy várat felépíteni a semmiből, kizárólag kortárs eszközök és anyagokkal.Mélyen az erdőben ez az ötlet avagy szokatlan építészeti kísérlet félig megvalósult.






Minden részlet aprólékos. A szükséges anyagokat a vár építéséhez- fa, kő, föld, homok és agyag - minden megtalálható itt, ebben az elhagyott bányában. Minden XIII-.sz.-i technikával épül.






Több ezer látogató fordul meg itt. Az érdeklődők láthatnak kőfaragást, favágókat, ácsokat, kovácsokat, cserpezőket , kosár-és kötél fonókat , kocsisokat és lovakat, akik együtt dolgoznak, hogy a kastély elkészüljön. Továbbá kézműveseket és speciális foglalkozások is vannak.



Ez az ötlet, és amit már most nyújt a kastély, ... a cél az is, hogy a gyerekenek bemutassák milyen volt a középkor.






Nekem kicsit a magyar Reneszánsz élménybirtokra hasonlít (Bikalon). De ez is tetszik.















Bikali élményeim:
http://hungarianprovence.blogspot.com/2010/06/ujra-kozepkorban-jartam-again-i-was-in.html


http://hungarianprovence.blogspot.com/2009/10/kozepkorban-jartam-i-was-in-middle-age.html

2009. október 19., hétfő

A középkorban jártam / I was in the Middle Age

Sokan várják már ezt az élménybeszámolót. Igyekeztem is, íme.





Óváros a legszebb házakkal.
Fafaragó, bőrdíszműves portékája.




Pékség, mézeskalács, gyöngyfüző nők.









A faluban. Itt látható a cserepet áruló hölgy is.


Regisztráció, gyülekező, térkép és az indulás.


A helyszín Bikal, Baranya megye. Reggel 9:45 perc, szombat. Épp a regisztrációra várunk. Negyed óra múlva pedig belépünk a 2010 tavaszán nyíló Reneszánsz Élménybirtokra, és visszarepülünk a középkorba.



A birtok tényleg csak jövőre nyit, ( hisz még nincs teljesen kész, de tesztelésre kiváló) mi is protekcióval tudtunk bejutni illetve időpontot kérni. Most amolyan főpróba időszak van, így a jegy is csak 1500.- de vagyunk vagy 300-an. A program 3 órás. Szóval jó nagy a tömeg, ami a kezdésre vár. Mindenki kap egy nyakbaakasztót, így tudják, a mai napon ki tartozik oda. Aztán 10 órakor elindulunk, hogy utazást tegyünk a középkorban.


Egy fiatal lány a kísérőnk. Elől pedig két apród húzza a nótát. Belépve először a középkori faluba érünk. Ahogy gyaloglunk, velünk szembe apródok, bohócok és asszonyok jönnek, sőt körül is vesznek és kínálják a pogácsákat. Ami nagyon jól esik ezen a hűvös napon. Közben a faluban már kezdődik is egy színjáték, címe: Cserép a cserepet –életkép a kosárfonó és a fazekas háza előtt.



A faluban még háziállatok is vannak, malac, szamár, juh. Ez is nagy népszerűségnek örvend.



Utána az óvárosba mentünk, ahol szintén egy életképet adtak elő a tehetséges emberek, címe: Két szomszéd vár. Az összes ház más színű és tényleg régi kori, stilizált. De erről a képek majd jobban beszélnek. A városban van, kocsma, pék, mézeskalács készítő, keramikus, szabó, gyöngyfűző, fafaragó, bőrműves, ólomkatona készítő, ékszerkészítő. Az összes házba amibe csak tudtunk bekukkantottunk. A műhelyekben vásárolni is lehet. A kocsma v. fogadóban ilyen lepény félét lehetett enni, meg kis kolbászokat. A péknél ami nagyon ízlett az a kis hagymás pogácsa, és a kakaós csiga. Ezekért pluszban nem kellett fizetni.


Volt még a végén lovas- madaras előadás is. Végül pedig lehetett még sétálni a városban v. a faluban. Jó volt itt lenni, nagy élmény volt. Legalább lesz összehasonlításunk, a nyitás után is. Szerintem nagy siker lesz a birtok, hisz Európában egyedülálló.


Ami kicsit nem volt jó: a sok ember, és, hogy külön nem mondták, mikor hova megyünk és épp mit látunk. De rájöttem, lehet, hogy ez amúgy is így lesz majd, hogy Te magad fedezd fel a birtokot.