****************************** Vidéken is élhet stílusosan az ember. ******************************
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balaton dél. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balaton dél. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 10., kedd

A Balaton télen: A vörsi Betlehem


Posza Robi advent második vasárnapján Vörsön járt megnézni az ismert és híres Betlehemet. 


Vörsi Betlehem

Az elmúlt évben negyven láda mohát, harmincöt fenyőfát és másfél köbméter deszkát, lécet, gerendát használtak fel a Betlehem építéséhez. Mintegy harminc ember dolgozott a Jézus születését bemutató életkép elkészítésén, a gipszből készült ember- és állatalakok kivételével minden természetes anyagból van, még a tavacskába is igazi víz került.

1948-ban épült először Vörsön Betlehem, akkor még csak kis méretben. Az 50-es években egy kezdeményezés hatására a vörsi templom Jézus Szíve oltárt lebontották és annak a helyére egy nagyobb méretű Betlehemet építettek. 1988-ban Futó Péter vette át a Betlehem építését, akkoriban még csak a jelenlegi 50 négyzetméteres méretének körülbelül a fele volt. A gipszből készült ember- és állatalakok kivételével minden természetes anyagból készül.

Az alapanyagokat a vörsi és a szomszédos települések lakói biztosítják ingyenesen. Mivel a bibliai életkép mérete pár éve már nem növelhető tovább a templom adottságai miatt, ezért az építői a részletek komolyabb kimunkálására fordítanak nagyobb figyelmet. Az utóbbi években Futó Péter háttérnek egy három négyzetméternyi, Betlehem városát ábrázoló festményt készített, és felújíttatta a festett gipszfigurákat is.

Tavaly a szentcsaládot befogadó istálló mérete növekedett, és látványosabbá vált a valódi vízként folyó patak, amelyre egy híd is épült.

A vörsi különlegességet évente 40 ezren keresik fel, sokan a határainkon túlról is. A január végéig megtekinthető Betlehemet a hagyományokhoz hűen az adventi szentmisén áldják meg.











http://poszarobert.blogspot.hu/








2012. augusztus 16., csütörtök

Fonyódliget-Badacsony vitorlással





A múlt szombati mecseki élménynap után, vasárnap egy szép baráti nap várt ránk.

Sajnos az idő eleinte nem kedvezett (hideg szeles), így fonyódligeti érkezésünk után Niki a házigazda, azonnal meleg teával kínált minket.





Nyaralójuk közvetlen a parton van, és amíg a csapat egyik része készülődött a  hajózásra, mi kimentünk a partra megnézni az alacsony vízállást.



A szél csak fújt és fújt.
 
Badacsony.



Innen indult Nikiék családi vitorlása.




Tibor  a kapitány úr.






Odafelé erős szél volt, visszafelé pedig nem. Kalandos volt, csendes és jó. Nagyon élveztük. 


A csapat egy-két tagja olykor-olykor besegített a kapitánynak. 






Két óra alatt értünk át Fonyódligetről Badacsonyba. 
 







Az északi parton jobb idő volt, a nap mondjuk egész nap tűzött. Nem baj, legalább szép színünk lett.

 



Mivel az úti célunk mindenképp  egy jó kis hekk volt az északi parton, így a parti falatozók egyikét választottuk.



Ebéd után sétálgattunk kicsit. 
 




 Majd jött értünk a hajó.




Visszafelé Niki édesapja sokat mesélt a hajózásról. Jó hangulat volt a fedélzeten. 


Tamás félúton úszott egy-két km-t a hajó mellett.
 

Pihenés és napozás. 


 Visszatérve a nyaralóba késő délután, Niki vacsorafőzésbe kezdett (spagetti és puding). Utána pedig játékidőt rendeltünk el, ugyanis Mi lenne, ha .... társasjátékozunk. :-)

Este búcsúztunk, hisz indulni kellett haza. Szívesen maradtunk volna még.



A fotók sajátok, ne másold őket.

2012. május 22., kedd

Gerendaház a Balaton déli partján



Balatonfenyvesi gerendaház, egy belső udvarról fateraszokkal nyíló, öt apartmanból álló, a század elejének hangulatát idéző romantikus udvarház jellegű apartmanház.

Az apartmanok összefüggő, de egymástól elválasztott, fából készült terasszal kapcsolódnak az udvarhoz.
Minden apartmannak külön kerti garnitúrája van.

A rusztikus farönkökből ácsolt rönkház Balatonfenyvesen a berek természetvédelmi övezet határán, és egy Balatonba ömlő kis csatorna partján helyezkedik el.

Hangulatos ugye?