Lesz egy házunk, gerendából - sorozat 4.rész

3.rész:

http://hungarianprovence.blogspot.hu/2014/01/lesz-egy-hazunk-gerendabol-sorozat-3resz.html

2. rész:

http://hungarianprovence.blogspot.hu/2013/10/lesz-egy-hazunk-gerendabol-sorozat-2resz.html

1.rész:

 http://hungarianprovence.blogspot.hu/2013/10/lesz-egy-hazunk-gerendabol.html

 

 

 

 

Több mint háromezer négyzetméternyi telek. Tele lehetőségekkel, meg persze rengeteg munkával. Három éve műveljük. Azzal a mottóval, hogy ha egyszer felépül rajta a gerendaházunk, már gyakorlott kertészekként nevelhessük a zöldségeket, gyümölcsöket, és gondozhassuk állatainkat. Szép sikerünket Isten érthetetlen kegyelmének, és nem szakértelmünknek tulajdonítjuk… 

Kertet művelni azonban nem mindig tartozott a kedves elfoglaltságaim közé. Vidéken nőttem fel, a nyarat gyakorlatilag a földeken töltöttük a családommal. A menekülés volt az egyetlen, ami eszembe jutott, ha a mezőgazdaságra gondoltam. Bármit megtenni, csak ne kelljen itt élni, az Isten háta mögötti faluban (azóta megtapasztaltam, milyen nonszensz ez a kifejezés: semmi és senki nincs az Isten háta mögött). Rengeteget tanultam, éltem több országban, mire kikötöttem a fővárosban. A lakásom hat négyzetméteres teraszát is felvirágoztattam. Aztán kiköltöztünk ide, ahol anyósoméknak köszönhetően relatíve hatalmas területen „kellett” megszelídítenünk mindazt, amit Isten a kezünkbe helyezett. Elhagytam a földet, de a föld megtalált engem, ha nem is ugyanabban a lelketlen, átláthatatlan, bizonytalan formában. Megszerettem a teremtés ezen formáját. Mert összeköt a szerelmemmel, mert hasznos, mert örömet ad, mert környezettudatos, egyszóval: mert annyira én vagyok!

A szerelmem harminchárom császárfát, négyszáz energiafüzet és hatvan egyéb energiafát ültetett idén. Izgatottan várjuk, hogy mi lesz belőle: azt mondják, irtó gyorsan nő nagyon nagyra… ezekkel szeretnénk majd fűteni a gerendaházunkat. 

A tavaly elültetett ötven tő levendula szépen áttelelt, már bokrosodik! Megmaradtak a hortenziák is. Harmincegynéhány zöldségem közül már több sorol. Micsoda öröm! Hátha idén sikerül a tavaly olyan csúfosan elpusztult csicskóka is! Senki nem kérdezze, miért kell egy megépült alap mellé (az effektív építkezés előtt) sövényt telepíteni az előkertbe, de amikor a férjem megtette, én olyan boldog voltam. Szépül a kert, első felében „büszkén” áll az alap, amelynek lépcsőjén majdnem minden nap kéz a kézben megyünk fel. Csak úgy, bohóságból. Hitből. Vagy ha úgy tetszik, egymás biztatásaként. 

Írta és fotók: Timi

 

Lesz egy házunk, gerendából - sorozat 3.rész

2. rész:

http://hungarianprovence.blogspot.hu/2013/10/lesz-egy-hazunk-gerendabol-sorozat-2resz.html

1.rész:

 http://hungarianprovence.blogspot.hu/2013/10/lesz-egy-hazunk-gerendabol.html

Egy munkás hétköznapon, este hat körül érkeztem meg az áramszolgáltató irodájába. Rövid várakozás után meg is kaptam a bebocsáttatáshoz szükséges cetlit. „Az Ön sorszáma a 123-as, és ötödik a technikai munkatársainkra várakozók sorában.” – mondta kedvesen az ügyfélszolgálatos férfi. „Az legalább egy óra.” – summáztam félhangosan. „Legalább” – válaszolta a fiatalember. Ötvenhét perc múlva villant fel a sorszámom. Optimistán léptem a hölgyhöz, noha hét hónapja rendeltük meg az áramot a telekre, és még mindig nem volt bekötve. Most azonban kezemben volt a papír, mellyel, gondoltam, pontot tehetünk az ügy végére. A nő tüzetesen, hosszan vizsgálta a lapot. Majd felnézett, és ezt mondta: „itt még van három sor, amit az Ön villanyszerelőjének kellett volna kitöltenie. Sajnos, nem tudok intézkedni.” Majdnem elbőgtem magam. De önuralmat gyakoroltam, és csendben, lassan, összefoglaltam a tudnivalókat: „Tehát Ön azt mondja, hogy most nem tudom ezt elintézni. Várnom kell valakire, akik majd egyszer jönnek, feltúrják a telek előtti utat, innen fogom megtudni, hogy lefektették a kábelt. Akkor kell visszajönnöm ezzel a papírral, amelyre még a villanyszerelővel rá kell íratnom három adatot. Stimmel?” A nő kerek szemmel nézett rám, mert annyira erőltetett volt a nyugalmam, hogy azt hitte, a következő pillanatban kitör belőlem az állat. „Igen, pontosan.” – mondta ő. Én csendben összecsomagoltam a papírjaimat, és távoztam. Három nap múlva feltúrva találtuk az utat. „Ezek szerint lefektették a kábelt” – summáztuk, és visszamentünk a papírral. Április 22-től november 25-ig így sikerült áramot csiholnunk a telekre. Az idegeink (más miatt is) addigra már rongyokban… de a megnyugtató, a békét hozó csoda most sem maradt el.

Alapozás.

December 9-én hatalmas szivárvány feszült Budapest egén. Az emberek megosztották a neten, fotózták, beszéltek róla. De nem hiszem, hogy valakinek is akkora örömet okozott volna ez a télen szokatlan jelenség, mint nekünk. Aznap tűzték ki ugyanis házunk alapját. És a szivárvány, mint fél évtizeddel ezelőtt, szintén megerősített minket abban, hogy jó úton járunk. (2007 nyarának elején, találkozásunk idején, rövid időn belül háromszor láttunk kettősívű szivárványt. A harmadik égi jel éppen leánykérés napjára esett. A válasz sejthető volt. Tíz hónap múlva összeházasodtunk. Ennek öt és fél éve immár.)

Karácsonyig, az időjárás miatt készen is lett az alap, már csak az utolsó simítások vannak hátra. Tele vagyunk izgalommal, néha békével, néha ideggel, de rendületlenül hisszük: jó úton járunk. 

Írta: Timi

Fotók: Timi

 

Lesz egy házunk, gerendából - sorozat 2.rész

az első rész itt: 

http://hungarianprovence.blogspot.hu/2013/10/lesz-egy-hazunk-gerendabol.html

ÚJ SOROZAT! indul itt a Hungarian Provence blogon. Timi (egyik kedves olvasóm) fog jelentkezni hébe-hóba, és mesél, megosztja tapasztalatait. Ő és férje ugyanis nagy változás előtt állnak. Gerendaházat fognak épülni, illetve már el is kezdték. 

 A ház látványterve.

Lakásunk eladását, és költözésünket követően a tettek mezejére léptünk. Másfél év alatt már annyit finomítottunk a házterveken (rengeteg Gerendaház magazint átlapozva, és füzeteket telerajzolva), hogy magabiztosan kezdtünk el tervezőt keresni. Hamarosan azonban kicsit elkedvetlenedtünk: két tervező sem értette meg igazán, mi az elképzelésünk, és aszimmetrikus nyílászárókat, modern vonalvezetésű házat, vagy hatalmas belmagasságú nappalit vetettek papírra. Tehát mindent, ami nálunk a „ki van zárva” kategóriába tartozott.

Végül az lett a megoldás, ami végig a szemünk előtt volt: Dániel gyermekkori barátját kerestük fel, hátha ő meg tudja oldani a problémánkat. Meg tudta: már második nekifutásra 100%-os házat álmodott nekünk. Csoda. Hónapok türelmes várakozása után pedig, egy szép napon megkaptuk az engedélyeket is. Közben olyan dolgok „oldódtak meg”, amiről álmodni sem mertünk. Egyik nyári vasárnap reggel, istentisztelet előtt még gyorsan ki akartunk menni locsolni, de a kis göröngyös földútra fordulva elállt a szavunk is. Lesimított, kavicsos út vezetett fel a hegyre, leendő házunkig. Hogy mi történt? Egy ismert sportoló lakik fent a hegyen, ő csinálta meg saját pénzből a már évek óta szörnyű állapotban lévő, egy nyomvonalú utat. 

Annak ellenére, hogy az áramszolgáltató a lassan öt hónapja megrendelt áramot nem kötötte be, még ebben az évben szeretnénk alapozni, hogy aztán jövő év elején, vagy maximum tavasszal megépülhessen a vágyva-vágyott ház. Rusztikus konyhával, a nappaliban egy meleget adó kis kályhával vagy kandallóval, a kertben levendulával (több mint 40 tövet ültettünk idén!), hortenziával és fűszernövényekkel…

Szeretnénk, ha 2014-ben benépesülne a hegyalja: kameruni törpekecskékkel, tyúkokkal, szeretett (eredetileg vakvezetőnek nevelt, de arra sajnos nem alkalmas) kutyánkkal… de mindenekelőtt azokkal, akiknek három szobát is készítünk a felső szinten…

Hm. Éppen ez a momentum az, ami leginkább elgondolkodtat ennek az egész projektnek a racionalitásán. Három gyerekszoba? Hiszen egy babánk sincs. Gerendaház? Hiszen mindenki le akar beszélni róla. Nagy kert? Nem fogom bírni. Kecskeee? Soha még csak nem is láttam közelről.

Mégis: mélységes, logikátlan békességünk van tervünk minden részletével kapcsolatban! 

Írta: Timi

Lesz egy házunk, gerendából

ÚJ SOROZAT! indul itt a Hungarian Provence blogon. Timi (egyik kedves olvasóm) fog jelentkezni hébe-hóba, és mesél, megosztja tapasztalatait. Ő és férje ugyanis nagy változás előtt állnak. Gerendaházat fognak épülni, illetve már el is kezdték.

A gerendaház látványterve. 

Háromezer-kétszáznyolcvan négyzetméternyi kert. Üdülőövezetben, a hegyen. (Biztosan egy hozzám hasonló alföldi lány nevezte el hegynek, hiszen racionálisan nézve inkább nevezhetnénk dombnak…) Amikor a férjem öt éve, házasságkötésünkkor megmutatta a telküket, és megosztotta velem álmát, hogy egyszer majd ide szeretne egy házat… hát, nem voltam elragadtatva. 

 Kilátás a dombról.

A szüleimtől ajándékba kapott városi lakás kényelméből nehezen tudtam elképzelni, ahogy egy külterületi dombra felkaptatok minden este, munka után… egy rögös földúton!

Ennek ellenére nyaranta megműveltük a kertet, mely remek közös elfoglaltságnak tűnt, és hihetetlen áldás alatt volt. Hozzá nem értő emberekként kezdtük el termelni a zöldséget, gyümölcsöt, közben meg sokat nevettünk, énekeltünk, imádkoztunk – és bőségesen arattunk. 

 Fotó a kertről.

Aztán teltek az évek, és rájöttem, hogy egy városi társasházban nem szeretnék családot alapítani, így fontolóra vettem Dániel korábbi ötletét. Nem is tűnt olyan vadnak. 

Közösen kezdtünk el álmodozni jövőbeli otthonunkról. Egy romantikus lelkületű, „kuckós” megoldásokat kedvelő kreatív feleség, és egy ügyes kezű, mesterségét precízen, művészien végző asztalos férj „mi másban” érezhetné jól magát, mint egy takaros gerendaházban? Ez nyilvánvaló volt. 

A tervrajz.

 

Következő lépésként árulni kezdtük a lakást, mely az akkori ingatlanpiacot ismerve elég vad ötletnek tűnt. Mi azonban imádkozni kezdtünk, hogy valaki jöjjön, szeressen bele egyedi hangulatába, és alkudozás nélkül vegye meg. 

Másfél évig jöttek-mentek az érdeklődők. Negyedik emeleti társasházi otthonunkat (melybe rusztikus konyha került, angol csíkos tapéta díszítette a nappalit, és egy romantikus látványkandalló tette még otthonosabbá), sokan furcsa szemmel nézték. „Kiüthető  ez a fal?” „Elbontható ez a kandalló?” – kérdezgették rendszeresen. Tudtuk, hogy ezek nem az igazi vevők. Végül az ima meghallgattatott: egy november közepi hideg estén jött egy hölgy, beleszeretett „Szeretetországba” (mi így hívtuk otthonunkat), és kétszázezer forint alkudozás után megvásárolta kis fészkünket. Utolsó karácsonyunk a lakásban édes, és szomorú is volt egyben. Egy új korszak kezdődött… 

Arra gondoltunk, egy gerendaház néhány hónap alatt felépül, addig meghúzzuk magunkat Dániel szüleinél, tízpercnyi sétára jövőbeli otthonunktól. Nos, ez nyolc hónapja volt. Azóta is náluk „csövezünk”, a dolgok ugyanis sokkal lassabban haladnak… de annál több csodát élünk meg. No, de erről majd egy következő mesében lesz szó… 

Írta: Timi 

Fotók: Timi