(Még a blog indulásakor hirdettem meg azt, hogy akinek van kedve mutassa meg kedvenc tárgyát, v. házának egy részletét természetesen rusztikus v. provencei stílusban. )
Anna, akinek a blogját szívesen látogatom (annaskertje.blogspot.com) kérésemre elküldte kedvenc tárgyát. Anna közel áll hozzám, a stílusa a világa, pedig nem is ismerem. -)
"Kedves Krisztina!Nehéz volt választani, mert nem igazán van kedvencem. De most a nagypapám szabóasztala a szívem csücske. Gyermekkori emlék, örökség és tavasszal saját kezűleg újítottam fel."
Apai nagyszüleimtől örököltem pár éve ezt az asztalt. Használtuk ugyan étkezőasztalként, de ütött-kopott volt és valami egészen kiábrándító középbarna színben "pompázott". Egy hete megéreztem magamban a lendületet, hogy belevágjak a felújításába. Lecsiszoltuk (kisfiam is segített), lelakkoztuk törtfehér festékkel. A lapját épp hogy csak átcsiszoltuk és színtelen lakkal lelakkoztuk. Nem szerettem volna, hogy a sérülések, az idő és a használat nyomai eltűnjenek. Nagyjából 50 év tűnyoma és a vasaló égette folt fontos nekem. Nagypapám szabómester volt, nagymamám varrónő, ez volt az ő szabóasztaluk. Már a gyerekek is tudják, hogy mivel foglalkoztak a dédszüleik, emlékezni fognak rájuk. Elmeséltem már nekik jó párszor, hogy amikor a hugommal náluk nyaraltunk, az volt a jutalom, hogy rendet tehettünk a cérnás fiókban. Az anyagmaradékokból babaruhát varrtunk, még papír szabásmintát is készítettünk! Annyi szép emlék jut eszembe, ha végigsimítom az asztal lapját... A rádióból a "Szabó család" szólt és persze a "Kinyerma". Nagymamám olyan tortákat sütött, hogy bármelyik cukrászmester megirigyelte volna. És az a mennyei málnahab! Emlékszem a szobákra, a képekre a falon, a snidlinges vajaskenyér ízére, a redőnyön átszűrődő fényre.Remélem, hogy képes leszek megmutatni a gyerekeimnek, milyen jó is emlékezni. Ezek az öreg tárgyak segítenek ebben. Kapcsok a múlthoz, megmutatják, honnan jövünk. Mesélnek egy családról, ahová tartozunk. És ez nagyon sokat jelent...
1 megjegyzés:
:)
Megjegyzés küldése