A régi illemtankönyvekben olvasható jó tanácsok a ma emberének is érdekesek lehetnek. Nem feltétlenül azért, mert ezek ma is helytállóak, hiszen nemcsak a társadalmi konvenciók, az illemtan és az öltözködésünk is sokat változott. Ám az, hogy mihez képest változott, már kiolvasható ezekből. A 19. században írt illemtanokat olvasva kalapos, kesztyűs, elegáns ruhát viselő nők és szintén kalapot, kesztyűt, valamint a maihoz képest jóval ünnepélyesebb öltözetet viselő, sétapálcás urak elevenednek meg előttünk.
A következő 1891-ból származó, az Egy nagyvilági hölgyben megjelent általános tanácsból kiderül, hogy a hölgyek ruhájának színe és díszítettsége azzal is összefüggött, hogy mivel érkezett az illető:
„Ha gyalog teszünk bizalmasabb látogatást, a ruha csak díszesebb utcai ruha lehet, középszínű kesztyűvel; ellenben kocsin tett, feszesebb látogatásokkor gazdagabb toalett-et, világosabb kesztyűt és feltűnőbb kalapot választhatunk.”
Néhány évvel korábban, 1880-ban K. Beniczky Irma az egyszerűséget javasolta:
„Minél egyszerűbben öltözik a fiatal leány, midőn a világba lép, annál előnyösebb benyomást fog gyakorolni. A szükséges bemutató látogatásokra például igen ajánlható télen egyszerű gyapjúszövet vagy selyemruha, melynek színe ne legyen rikító és szabása ne legyen feltűnő; egészen világos ruha ez alkalomra éppoly kevéssé illő, mint a fekete.”
A fantasztikus kalapokról lebeszéli a fiatal hölgyeket: „Feltűnő ékszerek, bársony felöltő, tollal és nagyon élénk színű virágokkal díszített, fantasztikus kalap mellőzendő.”
Az öltözködésben az erényekre is figyelmet fordító K. Beniczky nemcsak a fiataloknak adott tanácsot, az anyákat a következőre inti: „Minden anya figyeljen arra, hogy ne legyen egyformán öltözve leányával, mert különben azon gyanúnak teszi ki magát, hogy fiatalabbnak akar látszani, mint amilyen valójában….”
Valamivel később, 1923-ban a férfiaknak a következőt illett tudni:
„A férfi látogatáskor délelőtt zsakettet, csíkos nadrágot, sötét önkötő nyakkendőt, nem nagyon világos bőrkesztyűt és cilindert vagy legalábbis fekete keménykalapot visel…. Délutáni látogatásra sötét zakóban megyünk. A szalonkabát (redingote, Ferenc József-kabát) francia eredetű. Látogatáshoz viselik szürkes sávos nadrággal, álló, semmi esetre sem kettős gallérral, hosszú, saját kötésű fekete-fehér nyakkendővel, fehér vagy szürke glasszékesztyűvel, gombos lakkcipővel és cilinderrel; ünnepélyes alkalmak kivételével fehér vagy színes mellény is illik hozzá.” (Szabó István Andor: Az úriember)
A már többször említett kalapot – ellentétben a bundával, esernyővel, sétapálcával – nem hagyhatjuk az előszobában. Természetesen a szalonba érve azért a kalapot le kellett venni, de nyugodtan maradhatott kézben is, az alábbi módon tartva: „Jobb kézben tartják karimájánál fogva, a térd közelében, s nem egyenesen felfelé fordított nyílással, mintha alamizsnát kérne – a kalap üregét mindig maga felé fordítja az ember.” (1880)
Ha mégis le szerették volna tenni, azt a következőképp lehetett: „Hölgyek és férfiak felöltőiket az előszobában hagyják. A férfiak kalappal s bottal kezökben lépnek a szalonba, és azt maguk mellé a földre vagy a szék alá helyezik, de soha asztalra, zongorára vagy olyan helyre, honnan azután távozáskor elő kell keresniök, mi mindig komikus, ügyetlen színezetet kölcsönöz távozásunknak. Látogatás alatt nem illő a kesztyűt lehúzni.” (1891)
Az előbbiekben idézettek a látogatókra vonatkoztak. Az illemkönyvek természetesen kitérnek a házigazda öltözetére is.
K. Beniczky Irma itt is mértéktartásra, visszafogottságra int: „A háziasszony öltözéke, ha társaságot fogad, kifogástalan legyen, de korántsem feltűnő és mindenekelőtt nem olyan drága, mint ha ő maga megy társaságba.”
A következő, 1816-ban megjelent tanácsban Bilkei Pap Ferenc szintén összekapcsolja az öltözködést és az erényeket, emellett az első mondatban egy időt álló megállapítást is tesz:
„Mindjárt reggel öltözködnünk szükséges, különben zavar s szertelenség érhet, ha korán látogató vendégünk készületlen lepett meg. A reggeli öltözet lehet olyan, hogy házi egyszerűsége miatt engedelmet kérjünk, de nem olyan, hogy rendetlen volta, s szennye miatt piruljunk. Ha ellenben fényesen öltözénk, öntetszésünk, megelégedésünk, vagy éppen büszkélkedésünk legkisebb jelét se adjuk. Vegyük észre, hogy a sors nem egyformán szórja nemünkre adományait, s a kevély megvetést a finom világ gyűlöli.”
Írta: Zsuzsa
Régi Receptek Nyomában
/Felhasznált irodalom: A tökéletes vendég – a tökéletes vendéglátó/
/Képek forrása: http://ehow.com/
http://doloresmonet.hubpages.com/
http:// yourcowboymouth.blogspot.com
http://londonrelocationservices.com/ http://fashionera.com/
http://spaciousplanet.com/
http://laracorsets.com
http://edwardian-clothing.blogspot.com/
http://fashionera.com
http://karenswhimsy.com /
2 megjegyzés:
Óhhh, azok a boldog békeidők! Amikor egy hölgynek nem volt más dolga vasárnap délután csak elővenni a napernyőt és elsétálni a barátnékkal egy kávézóba a parkon keresztül, ahol élő zenekar szórakoztatta a napfürdőzni vágyó nemes hölgyeket és urakat. Mindenki udvarias volt és előzékeny a hölgyekkel...nem úgy, mint ma! Majd leszakad a kezem a táskáktól, de még egy pasi sem jött oda, hogy felsegítsen a buszra! :( Hol vannak már ezek az idők-drága nosztalgia! Köszi, azért jól esett!
Szerintem ezt csak mi gondoljuk idillinek...:) Neha jo lenne egy kis idoutazas!:)
Erdekes volt olvasni errol - koszonet erte!
Megjegyzés küldése