Kinga a kíváncsi enteriőr DJ - interjú, I. rész/ Kinga the curious interior DJ - interview, part I.

Igaz nem régóta ismerem, de szeretem Böjtös Kinga munkáit. Vizitkártya rovatában (Lakáskultúra magazin) hétről-hétre tár elénk szebbnél-szebb otthonokat.

Kedves Kinga! Ezúton is köszönöm, hogy elfogadtad kérdéseimet. Kívánok további jó munkát és sok sikert.

--------

Honnan jön a lakberendezés (és,vagy fotózás) utáni szeretet?

Először is üdvözlöm a blog népes táborát, nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a társaságra!

Képzettségem szerint rajztanár vagyok, így a térlátás, térformálás képessége már régóta megvan bennem. Szerencsém volt, hogy mialatt tanítottam, nagyszerű mesterek keze alatt én is tanulhattam további „rokon” szakmáimat, így lettem kirakatrendező-dekoratőr, majd reklámgrafikus. Több lakber.-cégnek dolgoztam, mint „márkaépítő”, így belebonyolódtam az üzletek, lakások kialakításába is. E máig tartó munkák során rögzült belém, hogy előre vizualizáljam a terveket, kész képekben gondolkodjak… valamint hogy minden helyzet megoldható, néha muszáj bátran improvizálni, sőt rendhagyó lenni a siker érdekében. Szerintem ez a gyakorlat a lakberendezésre is érvényes!

Első kis tetőtéri lakásom - mely nem egészen hivatalos módon egy padlástéri ruhaszárító helyiségből született sk. - az Osskó Judit vezette Otthon magazinban szerepelt /1994/, majd a következő kettőt Berényi János, a Széplak tulajdonosa fotózta és jelentette meg /1999 és 2004/, ezeket már én írtam.

Majd jöttek a lakberendezők, építészek lakásai, a szerkesztőségi megbízások a Széplaktól, az Interieurtól. Remek fotósokkal dolgoztam /Lelkes László, Berényi János, Darabos György, Imre Barna/, ám a lakások előzetes nézőképeit mindig én fotóztam és e képekkel ajánlottam be az anyagot a magazinoknak. Így kezdődött…

Meséld el, nekünk Kinga kérlek, hogy telik egy munkanapod.

Nálam nincsenek szigorúan vett munkanapok, ami elsőre jól hangzik, de a szabadúszásba könnyű belefulladni. Ha úgy jön ki a lépés, vasárnap indulok a megbeszélt lakás nézésre, vagy prospektus terveket készítek és ha lapzárta van, éjszaka fejezem be a körmömre égett cikket. Ilyenkor reggelente komoly megpróbáltatás a lányaimmal iskolába indulni, a piacon bevásárolni, az esti szülői értekezleten ébren maradni. Nekem nagyon fontos, hogy a gyerekeim is élvezzék a munkám, mert így könnyen veszik az ezzel járó rendszertelenséget. Ha úgy adódik, eljönnek velem különleges helyszínekre, vagy ha hazaérek, este a laptopon „mozizzuk” végig az utam képeit.

 

Pár éve a kétgyerekes szinglik életét élve talán nem is véletlen, hogy riportalanyaim között is sok a nő és nagyon érdekel, hogy az ördögbe tudják összeegyeztetni a hivatást a gyerekneveléssel. Gyakran tapasztalom, hogy az ünnepelt művésznő és a családi mindenes között hajszálnyi a különbség…hisz egyazon testben zsonglőrködnek. Ezt a konfliktust rendszeresen megtárgyaljuk különböző lakásokban, különböző csajokkal, gyakran a lakásriport helyett… nos, e szösszeneteket is megírom majd egyszer, ha valakit érdekel…

 

 
 
Hogyan találsz rá a bemutatott otthonokra és azok tulajdonosaira?

Talán furcsán hangzik, de nem keresem őket, inkább egymás útjába esünk. Bár gyenge oldalam a türelem, Márai útmutatását próbálom követni:”…emberek, eszmék, helyzetek, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád…ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel…”

Kialakult bennem, hogy mely stílusokat kedvelek, milyen emberek érdekelnek és innentől egyszerűen találkozom velük és az otthonukba kerülök. A meghatározás nehéz, de kivétel nélkül a saját útjukat járó, kissé „máshogy” élő, szenvedélyesen alkotó amatőrök és profik ők, akiket ily módon sajátos enteriőrök vesznek körül… Róluk szól a vizitkártya sorozat, mely sok éve dédelgetett tervem volt. Több szerkesztőség elutasítása után – mondván, hogy ilyesmi nem érdekli az olvasót – végül megtalálta helyét a Lakáskultúra magazinban. A gyönyörködtetésen kívül célom az, hogy összehozzam az alkotókat az érdeklődőkkel.

Mi volt a kedvenc riportod, van-e kedvenc otthonod, fotód?

Nem tudok választani, mert mindegyik anyagom édes gyermekem, a hozzájuk fűződő privát történeteket, emberi kapcsolatokat – ami a cikkekből kimaradt – szintén lejegyzem majd egyszer…

Mert írásaim szereplői hamar megérzik, hogy nem feltétlenül a cikkeim számát akarom gyarapítani az otthonukkal, sokkal inkább saját érdeklődésem miatt vagyok kíváncsi rájuk, így nyomban baráti irányba fordulnak a beszélgetések… Elköszönve tőlük gyakran hazáig nevetgélek magamban, vagy megkönnyezem történetüket, majd cikkeimben rendszeresen „visszaüzenek” riportalanyaimnak és egészen biztos, hogy egymás látóterében maradunk.

Legkedvesebb fotóim? A legrumlisabb, legkopottabb, leglehasználtabb otthon-részletek, melyek sztájlisztja maga az élet.

A beigazított lakásokat nézegetni jó, de a valósághoz nincs sok közük. Időtlen kőfalak, beszáradt ecsetek, vadul burjánzó kert, rongyosra járt szőnyeg, megkopott hajópadló…nekem ezek is teljes értékű, „érző” képek. Vendéglátóimat nagyon szépen meg is kérem, hogy ne vikszolják ki a lakásukat a fényképezéshez és ne rohanjanak fodrászhoz…

Ugyanakkor magam is gyakran elvállalok fotózásra berendezendő lakásokat, mert jó dolog látványt teremteni. /Catherine Dickens, angol lakberendező szépséges enteriőrjeibe mindig öröm kiegészítőket vinnem/ Hangulatképeket is szívesen pakolok-fotózok üzleteknek vagy ötletújságoknak. Ez a játék könnyen eldurvulhat, így ha már otthon is „szögbe állítom” az eszcajgokat, átmenetileg azonnal más munka után nézek.

 

Folyt. köv.... holnap!

(A képek Kinga saját tulajdonai.)