1-5. rész ITT.
*******
Gyűjtögetés és kastélyozás macskagyerekekkel
Megint elmélkedni kezdtem. Lehet,
hogy könnyen kimeríthető a téma, de nálam, úgy tűnik legalább egy év lelki
gyötrődést okozott legutóbb a változástól való rettegés. Sokszor azt hisszük
magunkról, hogy milyen nyitottak és bevállalósak is vagyunk, máskor pedig a
wc-csésze fedelének felhajtott állapotban hagyása is őrjítő vérnyomásdopping
számunkra. De mi a fenéért vagyunk ilyen rugalmatlanok?
Tudom, a komfortzóna kitágítása
egyike az emberek legmisztikusabb és nehézkesebb témájának. Ahogyan eddig
csináltam, elavulhat pár év után. Sőt még ugyanaz a rutinnal sütött süti sem
kívánatos, ha állandóan az étlapon szerepel nálunk. Szervezetünk változik,
állítólag 7 évente a sejtjeink is megújulnak. Már amelyik képes erre, tudtommal
az agyunk sejtjei csak elhalni képesek… (ennek látom is értelmét és érzem
hatását) A világ, a gyerekek, a szomszéd és a munkahely, a hangulat és az ízlés
folyton változik. Akkor meg miért ekkora mumus az új, az önmotivált változás
beindítása?!
Én szeretek előre tervezni, sőt
elég racionális vagyok e téren: amit leírok, azt meg is csinálom. Amiről csak
dumálok, remek anekdotává válhat, de eredménye nem lesz, csak maximum a
hiányérzet, hiszen nem tettem semmit sem a megvalósulásért.
Szeretek beleragadni helyzetekbe
és lecövekelni emberek mellett. De ez nem valami haladó életforma. Ezért (is)
érdemes hagyni magunkat néha kizökkenteni más által abból a megszokott rendből,
a biztonság (képzelt?) keretei közül. Ha ezoterikusan akarom megmagyarázni a
változás szépségét és értelmét, az is eszembe jut, vajon, miért azok a bulik és
meglepetés partik sikerülnek a legjobban, amik az utolsó pillanatokban
szerveződnek és csak úgy megtörténnek. Nincs agyalás, nincs belegondolás,
kifogáskeresés, csak egy hirtelen érzelem és pillanatnyi boldogsághormon van,
ami cselekvésre ösztönöz. S jó esetben, ilyenkor már nincs idő visszakozni.
Elmélkedés vége, mára. De azt
tanácsolom, néha hagyjátok magatokat meghívatni egy italra, ebédre, vagy első
megérzésre/gondolatra döntsetek el egy úti célt, sőt vegyetek egy olyan
könyvet, ami a fülszöveg alapján akkor éppen érdekesnek tűnik, vagy kezdjetek
bele a tanulásba, egy új hobbiba… A változás már jön is magával, csak
zökkenjetek ki picit a megszokott, unalmasból. Ha nem éreztek különösebb
eredményt, ha nem tart ki a lelkesedés egy új hobbinál, vagy a tanulásban, az
sem katasztrófa, hiszen már pár nap alatt is ragadt rád valami, amire később
még építhetsz.
Hajós és kis gyöngyszeme
A párom feldobta, hogy
elmehetnénk megnézni hétvégén Hajóst és a városka érseki kastélyát, amit nem is
olyan régen adtak át teljesen felújítva, kívül, belül kiglancolva. Bírom az
ilyen programokat, mert kellően spontán. Itt előzetes elképzeléseimet nem
befolyásolta az előzetes internetes infókeresés, csak hagytam, hogy a
„felújított kastély” kifejezés már önmagában beindítsa a fantáziámat. Igazi
történelmi időutazások ezek a kastélyok. Kosztümös és sírós, zsepifogyasztó
filmek jutnak eszembe, jelenetek és kalandos életek, ha ilyen vastag falak
között bandukolok. Az élettelen kiállítások is csak azt erősítik bennem, hogy
valami nagyon újba/régibe csöppentem bele.
A múzeumok sokszor pont azért
nehezen emészthető helyek, mert nem hozzák közel a látogatóhoz a témát. Mondjuk,
a céljuk pont az lenne, hogy ismerj meg valami mást, mint amivel nap mint
találkozol. Csak hát az eszközök, a közeg, az atmoszféra kissé rideg. No itt
Hajóson, az egykori érseki kastély magával ragadó, barokk ereje, a valóban
ékszerdobozként megkomponált és felújított pici kertje szerencsére tudott
meglepetést és újat mutatni. http://hajosikastely.hu/
A kastély belsője kedves idegenvezetővel végigjárható, a szobákban népies és
egyházhoz kötődő emlékeket találsz. A kert pedig olyan ügyesen megformált, hogy
kis mérete ellenére is fél órát bolyongtunk és csodálkoztunk benne. Élveztük a
kisvárosi hétköznapi környezetbe beékelődött, mégis egyedi, szépítő ötleteket.
A szomszédos iskola és sportpálya zavaró közelségét sem érezni, ha a
kovácsoltvas díszeken és szobrokon merengünk.
Jó hogy nem otthon vagyunk, hanem
valami egészen más helyen!
Macs is beújított
Gömbölyödött Macs, ez nem volt
vitás, s az is egyértelművé vált, hogy az egészségével semmi baj. Pár napig
érezhetően bújósabb volt, mint korábban, amikor elég volt az egyik kedvenc
karosszék az ő nyugalmához. Tehát közeleg valami új Macs és a mi életünkben is.
Fura egy agyam van olykor. Teljesen őszintén megmondom, nem akartam ebbe a
fiatal cicába belelátni az anyaság képességét. Kecses macskának és fiatal,
ugri-bugri teremtésnek ismertük meg, és hiába telt el fél év, mint egy gyerek
esetében is, csak akkor csodálkozom rá a változásra, amikor már megtörtént.
Macs megszülte 3 kölykét és
ösztönből megoldotta az anyai feladatokat. Kicsit féltettem a vékonyságát,
bírni fogja-e az éhes kis szájak piócaként tapadó szipolyozását. De hát mit
tudhatok, amit ő nem? Megoldotta a feladatot. Mi pedig találtunk 2 gazdit, akik
örömmel zsákmányolták be a 3 kicsit. Később kaptunk fotót arról a 2 kis
gézengúzról, akik egy gazdihoz kerültek. Ott a család és a gyerekek már
természetesnek vették az érkezésüket, hiszen volt rajtuk kívül még 3 macska.
Mi megnyugtattuk lelkünket és
Macsnak is elmondtuk, amikor eljött az ideje, hogy mi a teendő a cicákkal. Sőt
abban is megegyeztünk, a környék lakóival egyet értve a témában, hogy 3 család
is összefog anyagilag és Macsot – amint lehet – megfosztjuk ettől a szépséges,
de számunkra komplikált lehetőségtől a jövőben. Önző dögök vagyunk, lehet ezt
így is felfogni. De számunkra Macs továbbra is gyerek, és az is marad, amíg… Egy
Macs fér el a környéken, s nem több. Ja és az udvarlói, akik azért rendszeresen
látogatják így is ebédidőben (a rozsdás, az ördögfekete és a szürke cirmos).
Tessék elfogadni, hogy a kétlábúak egyhangú döntése győzött.
A lándzsás útifű és barátai konyhám kincsei lettek
Azt hiszem telefonon kaptam a
hírt, hogy a környéken remek termés ígérkezik. A párom ért ezekhez a dolgokhoz,
talán ez a korábbi részből valamelyest kiderült. Jó, ő sem egy paraszt gyerek,
de ismeri komoly tanulmányai alapján a gyógynövényeket és a zöldség-gyümölcsök
nagy részét. Na de amiről most adta le a drótot, az a gombatermésünk és a birs.
Hát mit mondjak, olyannyira kedvet kaptam a gyűjtögetéshez, hogy amikor együtt
nekivágtunk a kertnek nem számítottam a páromból áradó növénytani
ismeretterjesztésre. De hát sütött a nap, zöldellt a körte és sárgállott a
birsalma. És igen, fehérlettek a gombák, amiket én magam mindig szerettem
gyerekként eltaposni, ma annál inkább becsülöm gazdag és ízletes húsát, és
imádom elkészíteni minden formában.
Az ismeretterjesztésből azt adom
át nektek örömmel és bátran, amit magam is könnyen elsajátítottam. Lándzsás
útifű mindenhol van. (http://bit.ly/1ealrSv)
Ez egy tipikusan olyan gyógynövény, amit gazként irtanak, mikor centisre
nyírják a füvet a házak előtt, pedig ha összegyűjtenének egy nagy maroknyit
leveléből, remekül spórolhatnának télen a köhögés elleni szirupon. Ebből a sok,
jelentéktelennek tűnő levélből remek szirup készíthető házi körülmények között.
Pusztán cukorral kell leönteni, és mondjuk egy befőttes üvegben 1-2 hónapot
tartva sűrű, barnás-sárgás levelet enged. Ezt lecsurgatva/leszűrve máris lehet
kanalazni a fájós torkú, köhögős családtagoknak. Nem bolondság, én magam is
élvezettel nyalogatom, olykor méz helyett is, ha gyanús jelet érzek torkomban.
Jó ez a vidéki élet, mégis azt
mondom! ;-)
A következő részből kiderül, hogy szeretjük a csípősek. Sütni és
vállalkozást indítani támad kedvem, aztán a jogszabályi korlátok visszavetik
lelkesedésem. Utazunk továbbra is, mert töltődni kell!
Abonyi Anita
fotók és írás: Anita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése