****************************** Vidéken is élhet stílusosan az ember. ******************************

2014. február 7., péntek

miNŐ vidék: Vidék és lelkiélet női szemmel 5.rész + JÁTÉK


Az előző részeket itt találod: http://hungarianprovence.blogspot.hu/search/label/miN%C5%90%20vid%C3%A9k

5. rész



Dugd ki az orrod!

Már nem először mesélek arról, milyen sokat jelent nekem az utazás, a tapasztalatok, a természet és más emberek megfigyelése, megismerése. Hóban, napsütésben, akár borongós napokon is érdemes kidugni az orrunkat, hadd csapkodja csak a vidék, vagy éppen a városok sajátos illata. Olyan inspiráló látni, érezni azt, ami más, aki másképp csinálja, amit máshogyan is lehet!

El akartunk indulni és bejárni a környéket. Persze a várost sem ismerem igazán, nemhogy a megyét, ez jellemző. Ha vendég érkezik hozzánk, irány a belváros és egy étterem, vagy kávézó. Esetleg arborétumozunk, ha éltető levegőt is szeretne venni a kedves illető, de egyébként nem vagyunk még valami jó helyi idegenvezetők.
Te jól ismered a házad táját? Vagy inkább elvágysz idegen éghajlatra, izgalmasnak tűnő világvárosokba, extrém sportra alkalmas tájra?
Azt hiszem engem egy város akkor érint meg igazán, legyen az, belföldi, külföldi, ha társaság, programok kötnek hozzá. Érzelmi kötődés alakul ki, tevékeny emlékképek ragadnak meg róla az agyamban. Nos, új otthonomban alig kötődtem valakihez, valamihez. Programok sem voltak, amivel beette volna magát az agyamba a zsibbasztó kíváncsiság.

De a párom jól ismer. Az országot is jobban bejárta, mint én, így tudta, hova kell elvinnie sürgősen, hogy feloldódjon bennem a még mindig lelkemet rágó, főváros iránti honvágy. Sütihegyek, fagyiálmok, kissé – számomra - idegenül túlcizellált, de mégis igényes és tág beltérrel lepett meg a soltvadkerti cukrászda. A hasamon keresztül elvarázsolt az élmény! Rétes, túrós, gyümölcsös, csokis, tortaszeletes, vagy a mindig imádott krémes, esetleg János, a Rigó… Bőség édes zavara, imádlak!!! A kelyhekkel is szemeztem pár percig, majd újra és újra végigsétáltam a méteres üvegvitrinek előtt. Nem érzékeltem mást, csak olvadozott a lelkem. Kávé és képviselőfánk, így döntöttem, de már megbántam, hiszen a csokis sütiket szeretem – tán???!! -  a legjobban… Azt hiszem egy órát üldögéltünk a Szent Korona cukiban, de az biztos, hogy álmosan és jóllakottan léptünk ki a besötétedett kisváros főutcájára. Lehet ezek után vezetni egyáltalán!? Senki sem vizsgálta még ezt a kérdést. Én olyan szépen elbódultam akkor, hogy nem vállaltam volna a bicajozást sem. Otthon vettem csak észre, hogy egy torta is velünk utazott… Ó édes élet! Megadom magam!




Az árva csárda jövője

Szolnok felé autóztunk, amikor két rádiós, agytompító hír között párom odaszólt hozzám:
-          Te jártál már a Kutyakaparó Csárdában? Én mindig benézek ide, ha erre van dolgom.
Azt hiszem a gyomrom beszélt belőlem, mert csak ennyire tellett válaszkánt, „Te már éhes vagy?”
Ő csak mosolygott, és perceken belül leálltunk egy kedves, de meglehetősen régi, útmenti csárda előtt. Kutya ugatott a ház melletti kertben, és egy láthatóan ismerős, helyi illetőségű férfi támasztotta ki bicaját, nagy gonddal a kerítéshez, mikor mi beléptünk a múltba.
Hát ezért jöttünk. Kávét ittunk és üdítőt, és alig ültünk le, mert minden tárgy, minden házfal a múltat és Petőfi emlékét őrizte. Tapogattam, amit lehetett. A vaskályhát ma is használják.  Betérő vendég már igen kevés van, hiszen Kocsér elmondhatatlanul lyukas főútját mindenki elkerüli, aki csak teheti. (http://www.kocser.hu/kocser/muemlekek/) A tanyasiak jönnek többnyire, mondta a csapos hölgy, akiről kiderült, a tulaj és műemlékvédő is egyszemélyben. Már most sem éri meg fenntartani ivóként a helyet, csárdaként pedig már évek óta nem funkcionál.

Pedig micsoda hangulatos hely ez a tágas épület! Mekkorákat lehetne biliárdozni esténként itt, vagy milyen jó lenne, ha a középiskolások busza igenis végigdöcögné ezt a rossz utat, csak azért, hogy a diákok itt üljenek végig, üdítővel kezükben egy magyar órát! Hmmm. És ha a tanyasi élet sem lenne a környéken halálra ítélve, talán a lovas turizmus fejlesztésével, egyik megállóhelye és történelmi állomása lehetne a csárda is, egy rendszeresen megrendezett, megyei eseménysorozatnak, népművelő és sportos túrának. Hol vannak a környék vidékfejlesztői, nem látnak fantáziát a környék természeti adottságaiban sem a pályázni vágyó fiatalok, sem a középkorú üzletemberek?

Az biztos, hogy amint lesz valami dolgunk errefelé, mi biztosan újra és újra betérünk ebbe az „árva csárdába”.

"A harangszó a távol falukból
Meghalni jár ide,
S az eltévedt madár körülnéz csak
S odább megy ízibe.
Még a nap sem süt itt úgy, mint máshol;
Bágyadtabb sugára,
Mintha szánakozva tekintene
Ez árva csárdára." (Petőfi Sándor)




Milyen, amikor mi vidékfejlesztünk?

Azt hiszem márciusban mondta a párom, hogy kiültethetnénk a cserepes növényeinket a ház melletti ágyásba. Sőt, ültethetnék valamilyen önbizalmat növelő, egyszerű zöldséget…
Pesti, társasházas életünk során elsősorban a kicsi, nagy, hosszú, bokros, nyúlánk, vagy tömzsi zöld növényzetet szerettük magunk körül. Ők hálásan követtek minket a költözéskor is. Többségük azóta is él, és „tapsikol” itatásnál levelével.
De ami mindig is piszkálta mindkettőnk fantáziáját, az a saját veteményesben való kísérletezés. Nem árulok el nagy titkot, ha amatőr kertészként csupán a balkonparadicsom és 1-2 fűszernövény szerepelt a repertoárunkban évekig. Az jó játék, merem is ajánlani minden városlakónak, akinek friss ízre fáj a foga, és van hozzá egy napos ablaka legalább.
De itt, a ház adta lehetőségek, még ha sok beton is veszi körbe az új otthonunkat, új utat nyitottak vágyainknak.

Ágyást nekünk kellett gyártani cölöpök és leértékelt deszkadarabok segítségével. Nem álmodtunk túl nagyot, így első körben egy kis epret és retket pakoltunk ki a fák árnyékában fekvő földbe. Igen, árnyékban. Bingó, valaki máris felkacagott, és igaza volt. Az eper két hónap alatt elszaporodott, (kereste a fényt, a tűző napot, csak mi ezzel nem terveztünk…) és 4 szerencsétlen kis terméstől eltekintve hamar fel is adta a reményt. Még gyümölcsnapot sem tarthattam ebből… (Epret csak napos helyre!!!) Valami lény viszont jól belakmározott a leveleiből.



Viszont a magról ültetett retek élvezte a sok öntözést és a motyogós napokat. Amíg körülöttük matattam dudvákat űzve, ilyen-olyan napi infókat elmeséltem nekik, ők meg nőttek napról-napra. 1 hónap után a nevéhez hűen már szedhettem ki a kis labdákat a földből. Friss, ropogós és kissé csípős volt minden saját retek. Aztán elutaztunk 3 napra. Ennek így kellett lennie. Áskálódó kis kukacok befalták a termést, amit hagytam volna nagyobbra duzzadni. Finom volt, megértem, hogy rátaláltak és kihasználták, hogy tiszta a levegő…



A helyi termelők közé beálltunk egy kis időre, és megszenvedtük a bioság minden előnyét és hátrányát. Jóóóó, az is igaz, hogy tudatlanok és tapasztalatlanok voltunk. Nekünk ezzel kezdődött az otthoni vidékfejlesztés, a mezőgazdasági ismeretek empirikus felszippantásával. A reményt nem adtuk fel, sőt! Az már biztos, hogy tesztelni fogjuk legközelebb a chili-paprikáink kinti termesztési lehetőségét (cserépben már van pár csenevész, de termőképes alanyunk), s megdíszítjük, a föld alatti lények ízlésének tesztelése céljából pár sáv fokhagymával is az ágyást. Utána olvastam a biopermetezési lehetőségeknek, s egyelőre az ázott dohány és a csalánlé az, amivel nekimegyek a tetveknek. Meglátjuk, szeretik-e?!


A következő részben megtámadunk pár kastélyt és várat, s beindul a kistermesztési sikertörténetünk is, ami újabb ihletet ad az önmegvalósításhoz.


Abonyi Anita

fotók és írás: Anita



 JÁTÉK

A Nőfejlesztő.hu és a Hungarian Provence közös játéka. 

 Nyerhetsz Anitától (Nőfejlesztő.hu) két darab könyvjelzőt, rajta napindító mantrával és önbecsülést erősítő tippekkel. 
 És tőlem azaz Krisztinától két db Hungarian Provence hűtőmágnest. 



JÁTSZHATSZ velünk itt a blogon is, akkor egy könnyű kérdésre várjuk válaszod kommentben.

MI a neve Anita rovatának, amit itt vezet a Hungarian Provence oldalon?
A. miNŐ vidék
B. Anita vagyok
C. NHP

VAAAAAAGY

JÁTSZHATSZ a Facebookon, ha likeolod az erről szóló poszt bejegyzését (mást nem kell tenned akkor).


A játék febr.14.-ig tart.

A postázást Anita és én végezzük majd el a szerencsés nyerteseknek. 








6 megjegyzés:

Barbara Sági írta...

Nagyon tetszett a ez az írás,szeretnék játszani az ajándékokért!:) A válasz a kérdésre A, vagyis miNŐ vidék. Sok sikert és kitartást kívánok a vidékfejlesztéshez!:)

Anita írta...

Kedves Barbara!
Köszi szépen a dicséretet is és a biztatást! :) Igyekszünk továbbra is. A következő részekben lesz szó még a kiskerti fejlődésünkről...
Te is kertészkedsz? Neked hogy megy?

orsimaya írta...

Sziasztok
a válasz

miNŐ vidék

Köszi a játékot!

Barbara Sági írta...

Hát, én kezdő kertész vagyok, de kis fűszerkertem van, amit én művelek. Mikor az én növényeimből készült szörp, vagy fűszer a levesbe, az nagy büszkeséggel töltött el:)

Anita írta...

Óóó igen, a saját növénykéink a levesben, üvegben! Bizony. Jó érzés. :-) Milyen fontosak a kézzel fogható eredmények.
Egy tipp, ami nálam bejött: fűszernövényekből remek ajándék készíthető. Pici üvegekbe pakolva pl. kakukkfüvet, vagy bazsalikomot, rá olívaolaj majdnem kupakig töltve. Mmmm, isteni ízű sütni és salátára nyersen is felhasználható finomság lesz 1 hónap múlva.

Anita írta...

Köszönjük lányok a játékot!!! Jön még hasonló :-)