Új élet vidéki életérzéssel és sok-sok emlékkel - Interjú + egy meglepi.

Tegye fel az a kezét, aki nem ismeri a Villa Fiore-t. Ha van ilyen, akkor azért ajánlom olvasásra ezt az interjút, mert megismerhet két olyan embert, akik három évvel ezelőtt megteremtettek egy hangulatos és mára sikeres villát a Balaton-felvidéken. Majd jöttek, láttak, győztek és a csúcson hagyták abba.

Akik pedig ismerik és szeretik Zsuzsit és Győzőt most megtudhatják, hogy mi történt velük az elmúlt hónapokban. Szó lesz érzésekről, jövőről mindez őszintén, exkluzív fotókkal. El sem hinnétek mennyien érdeklődtek náluk és nálam is, hogy hogyan telnek Zsuzsiék napjai a villa után. Mivel jó baráti viszonyt ápolok Zsuzsival, ezt az interjút nem hagyhattam ki.

Krisztina: Milyen érdekes a sors, hisz a Villát most egy hasonlóan jó kedvű és humorú, a vidéki életet szerető házaspár vezeti (két kutyussal), mint Ti. Milyen rendszerességgel tartjátok a kapcsolatot Natival és Zsolttal?

Zsuzsi: Teljesen igazad van, bár én ezt nem szerencsének tartom, hanem inkább sorsszerűnek. Más típusú ember nem is biztos, hogy képes lenne ekkora lendülettel üzemeltetni a Villát. Fontos volt valóban, hogy Ők (is) maguk döntötték el, hogy a vidéki életet választják. Kevés olyan hozzáértő pár van, akit rábeszélhetnél a budapesti élet után egy ilyen eldugott világvégi létre. Natival mindketten hiszünk a vonzás törvényében és nagyon úgy néz ki, hogy ezt egymással szemben is tudtuk érvényesíteni. Tartjuk a kapcsolatot, mondjuk általában nyilván telefonon, de van, hogy csak egy – egy baráti beszélgetés miatt és természetesen van, hogy céges kérdésekből adódoan.

Vidéki életérzés Pesten.  

Krisztina: Voltatok azóta a Villában?

Zsuzsi: Igen, én voltam. Hévízre menet átutazóban, két hete pedig lent voltunk Győzővel és a kutyusokkal együtt péntektől vasárnapig. Sajnos nem tudtunk a Villában aludni, mert teltház volt, (dehogy sajnos) de sok időt töltöttünk ott, jókat nevetgéltünk, beszélgettünk és persze boroztunk egy jót! Alma és Dió teljesen odavolt, először nem értették a helyzetet, ültek a „szoknyánk” alatt és folyamatosan sírtak – pedig hát a gyerekszobájuk a Villa – aztán mikor újra elsétáltunk a patak parton, és kavicsokat dobáltunk a patakba, akkor azért élvezték az emlékeket.

Krisztina: Három év alatt, hogy lehet ilyen gyors karriert befutni Zsuzsi, úgy értem, hogy két év alatt a Villa Fiore minimális reklámmal, de országosan népszerű lett. Mi a titok?

Zsuzsi: Erre válaszolni azt hiszem nem könnyű, kívűlről az ember talán jobban meg tudja ezt ítélni. Szerintem talán az egyedisége, a hangulata, a holléte a Villának az önmagában újdonságnak számított, de gondolom kellett hozzá a mi személyiségünk is. Valóban fura dolog, hogy reklámra sosem költöttünk, hál’Istennek mindig megtaláltak az újságírók és persze a vendégek is. A leghatékonyabb reklám mindig a szájról szájra terjedő jó hír, és ez úgy néz ki, hogy szintén működött a Villa esetében.

Krisztina: Emlékszel arra, hogy milyen volt az első nap, amit nem a Villában töltöttél? Mit éreztél? El lehet egyáltalán mesélni, mit érez olyankor az ember?

Zsuzsi: Nem lehet igazán szavakba önteni. Az első nap pont olyan volt, mint a 15.dik. Rengeteget sírtam. Nem telt még el igazán sok idő ahhoz, hogy kimondhassam teljes nyugalommal, hogy túl vagyok rajta. Nem tudom mennyi időt fog ez igénybe venni de valószínüleg sosem jön el a pillanat, hisz az életünknek egy nagyon szép időszaka volt a Villában töltött három év. Igazából nem is akarom, hogy az emlékeink elhomályosodjanak. Azt gondolom, hogy egy új vállalkozás, egy új dolog kezdetével fogok igazán újra erőre kapni.

Lakáskiegészítők a Borókából is.

Krisztina: Milyen emléket hoztál el a Villából?

Zsuzsi: Legfőképpen a vendégkönyv az, ami az ottani három évről árulkodik, és örök emlék marad, a sok szép és erőt adó bejegyzéssel, rajzzal, képekkel, versekkel. Ez most itt az új lakásban szintén előkelő helyet foglal el. Ezen kívül pár olyan dolgot hoztunk el ami, az előző életünkből fontos volt, csak mivel mi ott éltünk, ezért kikerültek a személyes tárgyaink is a falra. Többek közt egy olyan festmény, ami még a gyerekszobámban a szobám falán lógott.

 Emlékek.

Krisztina: Mivel telnek most a napjaid?

Zsuzsi: Nagyon semmivel, általában itthon vagyok a kutyusokkal és rendezkedek, olvasgatok, ötletetek. Kicsit még össze kell szednem magam, mert még a Villa életünk emlékeiből táplálkozok és így nehéz a továbblépés. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, de úgy tűnik, hogy egy picit több időbe telik, mint gondoltam. Közben már törjük a fejünket a következő vállalkozáson – hiszen az élet megy tovább – de még nem szárnyalnak a gondolataim, úgyhogy hagyok még időt, hogy megszülessen a fejemben a kész terv a továbbiakra. De úgy érzem, már napról napra közelebb vagyok.

Krisztina: Mi a helyzet Győzővel? Ő neki, hogy sikerül érzelmileg feldolgozni a történteket? Mit csinál?

Zsuzsi: Ő dolgozik. Hogy álljunk legalább egy lábbal a földön, visszavásároltuk az olasz élelmiszer nagykereskedésünk egy részét és a Győző ebben tevékenykedik már. Neki egyrészt könnyebb volt érzelmileg túllépni a múlt időszakon, másrészt pedig mindig realistább volt és tudja, hogy menni kell tovább. Amúgy meg élvezi nagyon, három évvel ezelőtt is ez volt az Ő fő tevékenysége,úgyhogy most hatalmas lendülettel vetette bele magát újra a kereskedelembe.

Krisztina: Hogy vannak a kutyusok? Mi újság az Ő házuk táján?

Zsuzsi: Jól vannak, azt hiszem sikerült nekik némileg biztosítani itt Budapesten is a szabadságot, a nyugalmat, a friss levegőt és a teret, de még Ők is a szocializálódás küszöbén állnak. Sokat járunk velük a Normafához sétálni, mert a Dió sokszor hisztizik, hogy hiányzik neki a nagy rohangálás. Az Alma meg nagyon fél még az újdonságtól. Idővel biztosan jobb lesz nekik is, de azt hiszem, hogy már ezt a helyet tekintik otthonuknak.

Alma és Dió a sztár.

Krisztina: Aki nem tudja esetleg, Zsuzsi előző életében tuti chef volt, mert istenien főz, amit nem iskolában sajátított el. Mi a helyzet a főzéssel? Mit főztél tegnap?

Zsuzsi: Még mindig szeretek főzni.:-) Az Alexandra étteremkalauz által megítélt 12 pont és az 1 csillag a Villa Fiore színeiben való főztömért azért hatalmas erőt adott ahhoz, hogy ezután is főznöm kell. Tanulok, rengeteg könyvet olvasok a főzéssel kapcsolatban, és itthon gyakran kísérletezek kicsit készülve a következő dobásra. Borzasztó nagy a túlkínálat Budapesten, úgyhogy nem lesz könnyű dolgunk, de Édesanyám mindig azt mondja, hogy a konkurenciától sosem kell félni, talán igaza van. Tegnap pont nem főztem semmit, mert azért élvezzük az étterembe járást és természetesen ezzel is gyűjtjük a tapasztalatokat.

Zsuzsi is a jóleső levendula mániában szenved.-)

Krisztina: Olaszország nagy kedvencetek Győzővel. Melyik részén nem jártatok még?

Zsuzsi: Óóóóóh, rengeteg helyen nem jártunk még. Nem kétséges, hogy akár egy élet nem elég ahhoz, hogy Olaszország minden szegletét megismerd.

Krisztina: Milyen lett az új pesti otthon? Gondolom sikerült belecsempészni egy kis vidéki érzést. Nehéz kitalálni, hogy ki rendezte be. -:) (A cikkben látható pár részlet az otthonból.)

Zsuzsi: Nagyon élvezem, hogy egy új otthont kellett teremteni magunknak. Úgy tűnik, hogy lassan kész van, de ami még hiányzik belőle az az, hogy „belakjuk”. Még egy kicsit sterilnek tűnik, de mivel mindent elölről kellett megvásárolnunk, ezért nyilván egy picit még rideg. Nincsen benne az évek alatt emlékként összehordott személyes tárgyak. Nagyon szeretjük, egyelőre az egyetlen biztos pont, ahol jól érzem magam. Nem tűnik fel, hogy Budapesten vagyok és ez most nagy segítség. A lakás összesen 58 m2, de úgy hogy építettünk hozzá egy 17 m2 –es télikertet. Hasonlót, mint amilyen a Villában volt, bár azt hiszem, hogy kicsit inkább angol stílusa lett. Nehéz volt, mert még a Villában laktunk, amikor épült és onnan nem volt könnyű levezényelni, hogy mit is szeretnénk valójában. Nekünk tökéletesen megfelel és persze elég négyünknek. Nagyon fontos kritérium volt, hogy saját kertje legyen, lehetőség szerint ne osztott közös, mert a kutyusok még azt sem nagyon értik, hogy mi az a kerítés. Azt, hogy ne kaparjanak, ne vadásszanak, ne „ürítsenek” akárhova, azt már nehéz lenne „kiverni” a fejükből.

Igazad van Zsuzsi, itt jól lehet olvasgatni.

Krisztina: Jövőbeli tervként kérlek, fed fel először itt a Hungarian Provence blogon, hogy mivel tértek vissza. Ti is tudjátok, hogy sokan hiányolnak Titeket.

Zsuzsi: Ahogy írtam egy előbbi kérdésedre ... még nincs fix terv erre vonatkozólag, de megpróbálunk úgy labdába rúgni, hogy megint valami jót alkossunk. Biztosan fogok főzni és tuti, hogy olasz delikátesz része is lesz a helyiségnek. Ha van már konkrét hely és elképzelés, akkor mindenképpen Téged és az olvasóidat foglak értesíteni elsőként! Szerintem már nem kell erre olyan sokat várni, hiszen ki kell mozdítanom magam ebből a „ semmittevésből”. Úgy érzem, hogy csak jobban belemélyülök az érzelmi válságomba. Viszont, ha van valami tevékenység, amit élvezek, szeretek és inspirál, akkor hátha visszatér belém a lélek! :-)

Krisztina: Mit üzensz az Olvasóknak?

Zsuzsi: Hogy mindent nagyon köszönünk, örülök,hogy újra itt lehettem köztetek, és remélem találkozunk még így vagy úgy, … például ha most itt megkérném a Krisztinát,hogy tartana –e HP beszélgetős estet a majdani éttermünkbe annak hányan örülnétek vajon????

Szuper ötlet lenne Zsuzsi. Kívánok Nektek erőt, egészséget és sok sikert! Várjuk a fejleményeket.Végezetül egy kis meglepetés, nyilvánosan. Ez nem más, mint egy levél, melyet Zsuzsiék írtak Natiéknak.