1-7. részek ITT olvashatóak!
Megalázó munkakörön
felülkerekedni az igazi
Nem voltam még abban a helyzetben,
hogy rászoruljak mások munkaadó segítségére. Szerencsés vagyok? Lehet. Magam
küzdöttem, saját célok és tanulmányok, gyakorlatok alapján mentem előre és
kerestem a munkahelyeket. És mindig találtam olyat, amiből sokat tanulhattam,
építkezhettem majd továbbléphettem nyugodt lelkiismerettel. Ahogyan már
korábban írtam itt nektek, az állásinterjúkat is direkt csípem. Nem sikerült
még sehol elvenni igazán a kedvemet. Bízom a tudásomban most is, ahogyan
korábban is mindig. De vidéken az élet, az én szakmámban dolgozó lányoknak
egyáltalán nem vidám. Bölcsész diplomával senki vagy. Írhattam volna
nagybetűvel, de az már tényleg nagyzolás lenne. A munka vidéken vagy a föld,
vagy a szolgáltató ipar, vagy a 3 műszakos szalagmunka körül mozoghat. Nőként,
hangsúlyozom. A tanárok és eladók is kihalásos alapon működnek. Saját
tapasztalat, tehát nyugodtan mondhatom: le vagyunk írva.
A fővárosból érkezve voltak
halvány sejtéseim a saját munkakeresési anomáliáimmal kapcsolatban, de a másfél
éves tehetetlen és dühös, majd kiábrándult keresgélés és visszautasítások,
megválaszolatlan levelek messze felülmúlták a gondolataimat. Regisztrált
munkanélküliként eljutottam arra a pontra, hogy szinte már örömmel vártam a
közmunka(-szolgálat, by me)
lehetőségek sorát, de túlképzett, 2 diplomásként utcát seperni nem küldtek el a
munkaügyi központból. Protekció kell még ahhoz is, hogy valamilyen, szintemhez
közeli helyre bejussak. Hát így történt, hogy végre eljutottam egy irodába, egy
virágállványként funkcionáló asztal mellé dolgozni. Sem a kedves munkatársak,
sem közvetlen főnököm nem tudott igazán mit kezdeni a jelenlétemmel, de ezen
pár nap után felülkerekedtünk. Mivel napokig semmi hasznomat nem vették, s
nekem is kínos volt napi 8 órában a plafont bámulni, a közvetlen kolléganőm
megszánt és adott pár papírmunkát. Így kezdődött…
Hogy miként éli meg ezt a szánalmas,
de közben lekötelezettként és megalázottként, fülét-farkát behúzva tartó
közmuki, a nem létező munka (és fizetés) napjait? Az én receptem szerencsésen
alakult. Köszönhetem magamnak, jellememnek, nyitottságomnak. Felemelt fejjel és
nyitott aggyal vártam ki, mikor engednek közel magukhoz a közvetlen kollégáim,
s mikor látják be, hogy a helyzet nem az ő, nem a főnököm, nem a cégvezetés hibája.
A közmunka(szolgálat) egy szánalmas rendszer, ami álságos és látszathasznot
termelő, statisztikahamisításra alkalmas, végtelenül kilátástalan mézesmadzag.
Én mázlista vagyok, mert tudtam, hogy kell lennie kiútnak, és én csupán
ideiglenesen vagyok részese ennek a kényszerhelyzetnek. Családom és párom
támogat mindenben, de ezt a harcot magamnak kellett megvívnom. Pénzre volt
szükségem és valamilyen emberi közelségre, hasznosság érzésre, az agyam nagyobb
kihasználására. Hálás voltam, hogy kaptam ezt a lehetőséget és a legjobb
szándékkal és hozzáállással szerettem volna teljesíteni, amit csak kell.
Barátnőket és remek főnököt, 2-3
segítő, kedves kollégát ismerhettem meg a cégnél, ahol végül 9 hónapig
dolgozhattam. Helyettesítő feladatokat és néhány szakmámba illő, kihívást is
jelentő munkát végezhettem. Sokkal szebben alakult minden, mint ahogyan az első
napokban várni lehetett. Persze – ahogyan írtam fentebb is – rajtam és a
szerencsén is múlt. A közvetlen kolléganőmmel hamar összehaverkodtunk, pedig nem
sok dologban gondolkodunk hasonlóan. Mégis, az ő barátsága (azóta is) az egyik
legfontosabb élményem ebben, a számomra idegen kisvárosban. Amikor már
egyenrangú partnerként kezeltek, számomra fontosabb kollégák, úgy éreztem, hogy
megnyertem, amit megnyerhettem. Vesztesként indultam és barátokkal, s egy,
számomra teljesen ismeretlen szakterület pár alapfogalmának ismeretével
fejezhettem be a pályafutásomat. Felülkerekedtem a rendszer biztosította
kereteken, s ez akkora nyeremény volt, amit leírni sem tudok. Persze nem ment
volna a bizakodásom, a főnököm és azok a jófej kollégák segítsége nélkül, akik
partnerként kezeltek, amikor már belátták, hogy ők sem veszthetnek semmit ezzel
a felállással. Sőt.
Állatkerti töltekezés
Nyíregyháza lakossága nagyot
kaszálhat ebből a hatalmas állatparkból. És de jó nekik! Ketrecek és
négyzetméterre aprónak tűnő kifutók ide vagy oda, állatkertre szükség van,
volt, lesz. A puha, az extrém, a vízi, a sivatagi, az esőerdei és a méretes,
vagy apró jószágok olyan hatalmas töltekezés-élményt adnak, bárhol is járok az
országban, a világban, hogy számomra kihagyhatatlan programok minden évben. Ha
újra gyerek lennék, – na és az állatkertekben végre újra az lehetek – majom és
maki gondozó álmokat szövögetnék. Felnőttként csak az esőerdők védelméért
küzdhetek a magam módján. De az nem ugyanaz.
Visszatérve Nyíregyházára és a
Sóstói Állatparkra, egy szürke napon bejártuk ismét a park kisebb-nagyobb
zugát. Szívem-lelkem pár napra újra feltöltődött a makik, a fókák, a fánik, az
orangutánok, a zsiráfok és a cápák közelségével.
Valamelyest megérezhetjük itt,
mekkora élmény lehet a bátor táboros gyerkőcöknek egy állatterápiás program,
egy lovaglás, egy állatsimogató. Minden és mindenki, ami és aki, ezeket a puha
lényeket közelebb hozza hozzánk emberekhez egy nagy tudós, nagy esély. Jobbak
és többek leszünk általuk és velük. Szükség van rájuk, mint a mindennapi
kenyérre.
Most mondja meg valaki, hogyan
lehet ezeket a fura lényeket nem szeretni?!
Baj van? Süss és egyél!
Egyszerű szabály: ha gond van, ha
rossz a kedved, be kell tolnod pár túró rudit, vagy sütni kell valami
édességet. Garantált a siker!
Azért dobom be nektek a
tejfölös-babapiskótás receptemet, mert évek óta Ő a nagy favorit minden körben.
Nincs sütögetés, nincs drága alapanyag, nincs sok meló. S szinte azonnal ehető
is a végeredmény. (ínyencek nyugodtan várják csak ki azt az 1-2 órát, amíg a
hűtőben a krémes massza átitatja az összes réteg piskótát) És nem lesz tejföl
ízű, higgyétek el, tényleg!
Tehát a lényeg: szerezz be 3 kis
pohár tejfölt, 2 kanál házi lekvárt, 1 kanál kakaóport, 1-2 kanál cukrot és 1-2
csomag babapiskótát. Bármilyen sütőformában elkészíthető, én a csattal
nyitható, fém tortaformát szeretem. Tegyél egy sor piskótát alulra, majd egy
pohár tejfölt keverj össze a cukorral. Ez az első sor krém. Mehet a piskótára,
ne teketóriázz semmivel. Jön az újabb sor piskóta, amire jöhet a kakaóporral
összekevert pohárnyi tejfölkrém. Utolsó sor piskóta jön most, amire a lekváros
tejfölt kenjük rá. Télen jöhet a gyümölcskonzerv a süti tetejére, nyáron friss
gyümölcsökkel díszítheted, ha arra vágysz.
Egyetek, had nőjön…! Jó étvágyat!
A következő részben újra megízleljük a természet ajándékait, s
elhatározom, hogy mi is lesz az én utam a jövőben. A saját világomat tényleg
megváltom.
Abonyi Anita
fotók és írás: Anita
1 megjegyzés:
Very nice blog.
Geraldo
Megjegyzés küldése