Munka vagy szerelem a színház? - vendégcikk

Kedvenc színésznőm Czene Zsófi egy fiatal pesti lány vidéken, aki a kaposvári színházban játszik. A legjobb alakítása számomra Lu-lu-lu-lu Lucia volt az Anconai szerelmesekben. Tehetséges, kedves, két lábbal jár a földön, és teljes átéléssel játszik a színpadon. Szívesen vállalta, hogy sok-sok munkája mellett ír egy vendégcikket. Hamarosan nyári szünet, azaz pihenés vár a színésznőre, amit abszolút megérdemel. Kedves Zsófi. Szép nyarat kívánok!

 Fogadjátok nagy-nagy szeretettel Zsófi írásást.

Munka vagy szerelem a színház? A munkám a hobbim vagy a kötelességem? Azt hiszem alapvető emberi tulajdonság, talán a rohanó időnek köszönhetően, hogy az ember elfelejti milyen szerencsés, ha azt csinálhatja, amit szeret. Hamar munkának, olykor tehernek tekintjük, amivel foglalkozunk, csak azért, mert azt a szócskát használjuk: ez a munkám! Pedig én választottam, mert ettől vagyok, aki vagyok és ez tesz boldoggá. De akkor ugyanolyan munka, mint a többi...vagy mégsem? A színészet is napi robot? Vagy a külvilág számára csak az öröm és csillogás jön át? Avagy pont az ellenkezője, félelmetes és ijesztő: a sok szöveg fejben tartása és akkor még nem is beszéltem a lámpalázról-csakhogy idézzem a közhiedelmet...

Pedig hát nekem is kötött a munkaidőm. Tízre járok dolgozni, a délutánjaim szabadok, este pedig (ha nem próbálok) játszom...éjjel egykor talán már alszom is. Mégis hány színész mondja reggel indulás előtt: „megyek munkába” vagy „megyek dolgozni?!” Gyanítom egy sem. Helyette azt mondjuk: „megyek próbálni” vagy „előadásom van”. És még is, a színészet is munka, talán sokszor keményebb, mint gondolnánk. (Egy rosszul sikerült napon, nem tehetem meg az előadáson, hogy nem mondom el a szövegemet vagy csak úgy mellesleg játszom. Bezzeg a boltban a pénztáros lehet velem mogorva vagy éppen a pincér viselkedhet úgy, mintha megsérteném azzal, hogy rendelek-ha épp olyanja van...Na hát ez az, nekem sosem lehet az a bizonyos: „olyanom van”!) És ez jól is van így, pont ez a szép benne, hogy ha rossz napom van, félre tudom tenni, mert amíg tart az előadás, más valaki leszek, más gondjaim lesznek és elfelejtem, hogy ki voltam aznap. Akkor ért célt a munkám, ha nem csak én felejtem el, hanem rajtam kívül az a több száz szem pár is, aki rám mered.

Megszoktam már, hogy más rendszerben dolgozok/működök, mint a többiek. Nincsenek ünnepek és nincs hétvége, nincs betegség és nincs család. Vagyis, semmi se szent. Hogy is mondjam, az előadó művészet nem éppen a magánéletnek kedvez. Ezért a színház rengeteg áldozatot, türelmet, toleranciát, kitartást és kedvet igényel. Kedvet dolgozni/alkotni és bizony borzasztóan igazságtalan tud lenni cserébe.

Két része van az életemnek. Egy kaposvári, ahol munkával töltöm a legtöbb időm és egy pesti, ahol lakom. Ott él a családom, gyerekkori barátaim és a szerelmem. A nyarat mindig otthon töltöm. Ilyenkor kipihenem az egész évet. Élvezem, hogy egybefolynak a napok, hetek...nem kell sietnem sehová. Aztán egy-két hét elteltével ismét hiányzik a színház és alig várom, hogy újra dolgozhassak!

Az évnek ezt az időszakát egyszerűen imádom! Amikor a tavasz felüti fejét és észrevétlenül kanyarodunk bele a nyárba. Sokkal több energiám támad mindenhez. Minden reggel egyre nagyobb kedvvel ébredek és csorgó nyállal rovom a piacon a köröket. Gyümölcs és zöldség megszállottja vagyok. Sokat főzök, valahogy a saját főztömben bízok a legjobban. És most, amikor a természet megajándékoz minket minden javával, bolondok volnánk, ha nem használnánk ki!

Annyi mindenben kiélhetjük kreativitásunkat és nem kell feltétlenül színészi vénával rendelkezni, hogy felismerjük mennyi alkotni való akad körülöttünk. Hatalmas boldogságot, örömöt tud szerezni, ha létrehozhatunk valamit, lehet akár csak a magunk szórakoztatására. Jómagam, ha nem színész lennék, akkor biztos rajzolnék valahol. (Kicsi koromban rengeteget rajzoltam, egész napokat töltöttem eme tevékenységgel. Úgy éreztem amim nincs meg, azt megrajzolom és a tollam áltál válik valóra. Mostanában is előfordul, hogy papírra vetek valamit...) Na szóval, ha épp nem a hívatásomnak élek, hát valami máson ügyeskedem. Szeretem magam körül a rendet és a szépet. Például a mostani projektem, hogy cipős dobozokat becsomagolok csomogalópapírba (papírmasé módszerrel) és abba helyezem megbecsült cipőimet. De ilyen dolgokra csak este vagy borús napokon szánok időt, mert, ha csak tehetem a napon vagyok, ugyan is nap imádó természetem van, de nagyon! A gondolataim most is azért a színház körül forognak, hiszen még koránt sem ért véget az évad. Készülünk a jövő évi első bemutatóval (Régi nyár) és készül az évadzáró gála műsor is, melyben saját magunkat rendezzük. Rengeteg izgalmat rejt, hogy saját magam tervezem ill. választom ki jelmezeimet a nagy eseményre és találom ki a színpadi koncepciót...de többet nem árulok el.

Sokat mulatok azokon a tanácsokon, miszerint ne vigyük haza a munkát...hát ez rám megint nem vonatkozik. Tulajdonképpen az egész nap munkával telik. Szöveget otthon tanulok, dalokat is át kell vennem, akár táncokat is...gondolkozom szerepekről, olvasok esetleg hozzá...képtelenség nem haza vinni ezt a sok mindent, de nincs is erre szándékom. Szeretem, hogy a munkám az életem.

Czene Zsófi

(A képeket Zsófi küldte nekem a cikkhez, melyek az Ő tulajdonai.)

*******

Zsófi rajzai: