****************************** Vidéken is élhet stílusosan az ember. ******************************

2011. március 15., kedd

A varrás mesés világa Vivaldira - játék







Egy kávé mellett beszélgettem Arany Noémivel, akit pár éve a varrás és a textilek világa ragadott magával annyira, hogy ma már sajátos és egyedi tárgyakat készít.



Minden azzal kezdődött, hogy Noémi a gyes alatt nekiállt varrogatni. Mindig is kreatív volt, érezte magában az erőt, és akkor tudta, hogy eljött az Ő ideje. Az első varrógépét 2007 karácsonyakor kapta meg, ezen kezdett el gyakorolni. Ami egykor hobbinak indult, mára a munkája lett. Mellette próbálja beosztani idejét, hisz ott a család és a háztartás is. 

Az első sikerek tavaly októberben kezdődtek. Egyre több megrendelést és megkeresést kapott. Ebben segített blogja is, amit 2008-ban kezdett el írni. Bevallása szerint alkotni legjobban zenére tud, ami nem meglepő. Ha Vivaldi és Zséda szól, akkor jobban megy a munka.

Noémi kézműves vásárokon is szívesen részt vesz. Tavaly ott volt a tihanyi Levendula fesztiválon (idén szintén szeretne). Húsvétkor pedig Pécsen találkozhattok vele a Teca Mama vendéglőjében, ahol már nem először rendeznek egyedi hangulatú kézműves vásárt. Segítsége is van, hisz párja Zsolt szívesen elkíséri őt. Ilyenkor a lányokra (Emese 8, és Anna 4) a nagyszülők vigyáznak. A két kislány örökölte anyukájuk kreatív kézügyességét, hisz Emese szokott alkotgatni, főleg ünnepekkor. Anna pedig imád rajzolni. 



Lakásukat Noémi alkotásai díszítik. Az apró kiegészítők jól feldobják az otthont. Legkedvesebb tárgyuk egy tündér, aki a komódon ül.



Végezetül, de nem utolsó sorban, milyen sikereket hozhat a jövő? Az elsőre nem is kell sokat várni. Noémi meghívást kapott egy kölni webáruházba. Itt az Ő termékei is megtalálhatóak lesznek, főleg a bambuszfülű romantikus táskák, a pénztárcák és a tündérek. Hamarosan.





 ****


JÁTÉK




Igazi, a bloghoz illő levendulás ajándékokat készített Noémi Nektek. 

Az egyik egy kis levendula tölcsér, mely illatosító, a másik egy levendulás pénztárca.Volt szerencsém látni őket és kapni is belőlük. Gyönyörűek.-)


1. Légy a Noémi oldala - Az én kis világom oldal ismerőse a Facebookon
2. Légy a Hungarian Provence oldal ismerőse a Facebookon.
3. Likeold a játékról szóló bármely (a Hun. Prov. oldalon) hírt a Facebookon. 
4. Oszd meg a hírt.
5. Aki nincs Facebookon, hagyjon itt egy hozzászólást, hogy játszana. 



A játék márc. 21.-én (hétfő)  d.e. 10 óráig tart.



Sok sikert kívánunk.




*******




Köszönjük szépen a sok gratulációt és a játékos kedvet. Nagyon sokan csatlakoztatok.-)


A nyertesnek gratulálunk.


Csüggedni nem kell, hisz minden héten új játék, itt a Hungarian Provence oldalon.



25 megjegyzés:

vilagoszold írta...

én játszanék :) nagyon kedves tárgyak, szeretném őket :)

Mosolyrend Évi :) írta...

Nagyon cukik :) izgulok ám :)

Tipitá írta...

Szeretnék jelentkezni a játékra!Kertem levenduláihoz jól mennének ezek az ajándékok!

m. írta...

Szeretnék én is jelentkezni:) szépek

rozandi írta...

Like-oltam, megosztottam. Nagyon szépek a felajánlott dolgok (is).

Erika írta...

Szeretnék én is jelentkezni ezekért a szépségekért!!

Dafné írta...

Nagyon szép, tényleg igazi Provence hangulat.

Edige írta...

Szeretnék én is jelentkezni a játékra!

Monika írta...

Noémitől volt szerencsém ajándékot nyerni tavaly.:)
Azóta is olvasom és egyre jobban belendült,gratulálok neki tiszta szívből mindenhez!
A levendulás játékra pedig boldogan jelentkezem.
Like-lok, meg hírdetek,meg mindent,amit kell.:)

Kőrösi Mercédesz írta...

Jelentkeznék a játékra, de FB-on nem vagyok. Blogon hirdetlek benneteket és köszönöm.)

Névtelen írta...

Nagyon szépek, szeretném megnyerni őket. :-) Aramita

Válóczi Anikó írta...

Jó volt kicsit többet megtudni Noémiről :))

Krisztina, kérlek nézz be hozzám, szeretnék egy díjat átadni csodás munkádért :))

kojudi írta...

Én is játszanék,mert nagyon szépek!
Üdv,Judit

Fróni írta...

Sziasztok!

Sajnos Én nem vagyok Facebook rajongó, de szívesen részt vennék a játékban!
Gratulálok Noéminek, a Hungarian Provence-nak és persze Mammkának...Titeket olvaslak rendszeresen, mert Ti "rokonlelkek" vagytok!

Szép napot kívánok minden kedves olvasónak is!
Fróni :)

Edina írta...

Nekem sincs Face Book om de blogon hirdetem a játékot!
Nagyon szép nyeremény!

napos írta...

Gratulálok!
... és szívesen játszanék :)

Gabriella írta...

Tetszik és megosztottam és nagyon szeretnék játszani ezekért a gyönyörűségekért! : ) Gratulálunk Noéminek!

GhostGirl írta...

bejelöltelek facebookon,amint visszajelölsz,megy a lájk is,addig is itt jelentkeznék értük:)

petitange írta...

Szeretnék én is játszani! Köszönöm a lehetőséget! :)

Henkó írta...

Nagyon szépségesek!Szeretném megnyerni őket!

vivien-zsofia írta...

én is játszanék nagyon tetszik:)

Marianna Pasztor írta...

Engem is elkapott a láz, játszom veletek és én is játszani hívok minden blogost és közösségi oldalon lévő jó Tündért!

Ide tettem fel a felhívásotokat+az enyém.
Szeretnélek meghívni!

http://kreativ-maranna.blogspot.com/2011/03/gyertek-velem-jatszani.html

gabanyu írta...

csatlakoztam én is a játékhoz:)

erzsibözsi írta...

jelentkezem a játékodra

Zsuzska írta...

Csodaszépek! Én is játszanék! :)