****************************** Vidéken is élhet stílusosan az ember. ******************************

2011. március 1., kedd

1000 örömmel – Steiner Kristóf kreatív londoni élete I. rész / With 1000 pleasure - Steiner Kristóf creative London life part I.






"Itt végre újra önmagam lehetek." Kristófot a Viva Tv-ből ismerhettük meg, anno. Azóta sok minden történt Vele. Jelenleg Londonban él. Bármibe is fog, mindenben próbál kreatív lenni. Ritka az ilyen ember. Aki még nem tudná Kristóf imád sütni, lomtalanítani, dekorálni. Mindezek mellett tanul és dolgozik, de mégis nyugodtabb az élete. 
*
Az interjút 2011 február közepén készítettem.


Kristóf, mit szeretsz Londonban?

Azt szoktam mondani, hogy London megöl és megölel: elképesztő energiája van, merem állítani, hogy a világ fővárosa. Ám én igyekszem kimaradni ebből a lélekdarálóból és kelet-Londonban, Hackney-ben élek, amely egyfajta bohém művésznegyed és alternatív parti paradicsom. Rengeteg független fesztivál, kiállítás, vásár és buli akad itt, és az itt élő fiatalok mind rendkívül kreatívak. Még ha nem is tudják pontosan, mi az a műfaj, amiben ki akarnak teljesedni, teljes gőzzel keresik az identitásukat, és nagyon tudatosan élnek. Egész Angliára jellemző, hogy óriási hangsúlyt kap a környezetvédelem, de ezen a környéken ez egyfajta fogyasztói felelősségtudattal párosul. Rengeteg vegán és vegetáriánus van, a vintage boltok tömve vannak, viszsautastjuk, hogy a nagy világcégek kínálataiból válogassunk, és védjük a helyi családi vállalkozásokat. Csak egy példa: az elmúlt hetekben óriási botrány volt Hackney-ben abból, hogy a Tesco egy évtizedek óta virágzó, legendás élelmiszerbolt mellett nyitotta meg legújabb üzletét. Az emberek tüntettek, petíciókat írtak alá, és bőrszínre vagy származásra való tekintet nélkül teljes szívvel lélekkel támogatták a török családot, akiké a magánvállalkozás. Ortodox zsidó, hinduk, laza „ghettto” arcok, öreg nénik és gyerekek is jelen voltak a tüntetéseket. Egy mára elveszett világban élünk, egyfajta naivan ártatlan faluban... és kiélvezzük az utolsó pillanatokat, amíg tarthat ez.

Hogy telik egy napod mostanában?

Reggelente nagyon korán, hat körül kelek, mert ilyenkor vagyok a legkreatívabb. Átrendezem a lakást, kenyeret sütök, hogy mire a többiek felébrednek, reggeli várja őket az asztalon, néha jógázom, vagy beülök a kádba egy mandulaolajas fürdőre, és Tammy Winette-et, vagy Peggy Lee-t hallgatok. Délelőtt dolgozni kezdek a cikkeimen – rendszeresen írok többek között a Cosmopolitan, az Exit, a Nők Lapja Évszakok HVG szakmai kiadványai számára, és időről időre a Marie Claire-be, vagy ez Elle-be. 



Az a legcsodálatosabb a munkámban, hogy filmektől sztárinterjúkon át komoly kutatómunkát igénylő írásokig rengeteg témával foglalkozom, és közben folyamatosan tanulok is. Egyik nap megírok egy Anne Hathaway, vagy Johnny Depp interjút, másnap összeállítást készítek London legizgalmasabb bolhapiacairól, harmadik nap pedig hosszas értekezést írok az alkohol és at irodalom kapcsolatáról. Folyamatosan inspirálódnom kell. Esténként rendszerint főzünk, sütünk, és éjszakába nyúlóan beszélgetünk a lakótársaimmal, vagy ellátogatunk egy közeli pubba, világzenei koncertre. Bevallom, kelet-Londont csak akkor hagyom el, ha nagyon muszáj...


London művész negyedében élsz a pároddal Matan -al, és még hány emberel is?

Összesen kilencen lakunk együtt: van köztünk sztripptíztáncosnő, zenész, enteriőrdizájner, filmkurátor, grafikus, divattervező, matematika tanárnő, orvos és író. Csodálatos ez a sokféleség, és furcsa módon soha, egyetlen konfliktusunk sem volt még. Nincsenek „enyém-tiéd” viták a konyhában, hiszen minden közös, és nem verjük a fürdőszoba falát, ha a másik hosszasan zuhanyzik. Olyannyira inspirálóan hatunk egymásra, hogy jövő hétvégén sokadik alkalommal rendezünk úgynevezett „open house” eseményt: pop-up kávézót nyitunk a konyhánkban, a kertünkből mini bolhapiac lesz, és egy charity shopban beszereztünk egy öreg filmvetítőgépet is, amelyen némafilmeket játszunk majd. 



Jól kijöttök a többiekkel? Nem zavaró a sok lakótárs?

Egyáltalán nem. Mindannyian annyira más típusok vagyunk, hogy a lehető legtöbbet tanulhatjuk egymástól, egymásról. 15 éves korom óta egyedül élek – a gyerekkori családi házunkban külön kis lakrészem volt -, és sosem hittem volna, hogy ilyen csodálatos lehet egyfajta kommunában lakni. Bevallom, gyakran összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy ennek egy napon majd vége szakad. A háztulajdonos, Sabina egy abngladeshi lány, akire mindig azt mondom, hogy valamiféle angyal lehet, a közvetlen szomszédunk, a skóciai Garry, akinek egy pink csillag van az arcára tetoválva pedig akkora egyéniség, hogy a TV2 videója után szinte rajongói klubot alakítottak neki otthon.

A művész negyedben való élet, jobban inspirál Téged? (Írás, lakás dekor, főzés….)

Engem szinte minden inspirál: utazgatásaim során állandóan feljegyzéseket készítek, kitépett füzetlapokra, blokkokra és csokipapírokra, bármire, ami a kezembe akad. Ezeket később összegyűjtöm, és mindig meglep, honnan, miből kapom a felismeréseket. Hiszek abban, hogy a Fény, Isten, Buddha – mindegy, minek nevezzük – gondoskodik arról, hogy minden helyzetből a lehető legtöbbet hozzuk ki, és ha nyomorultnak érezzük magunkat valahol, az csak azért van, mert nem vettük észre a benne rejlő lehetőségeket. Ezt tanítja a Kabbala.

Mit lehet tudni a lakásról?

A ház egy régi viktoriánus épület: magas, keskeny, és lehetetlen terekre oszlik el. Nincs egy egyenes fala, ha valaki ugrál az emeleten, az egész épület inog. Talán bizarrul hangzik, de én rajongok az ilyen otthonokért. Mielőtt ideköltöztem, a kertben vállig érő gaz volt, a falak sárgák és kopottak voltak, és tízéves Ikea bútorok szomorkodtak minden sarokban. Miután fokozatosan elkedzetem csinosítgatni – kigazoltam a kertet, drapériákat vásároltam, régi kisbútorokat vettem a Charity Sopokban -, a háztulajdonos vérszemet kapott, és ettől kezdve együtt gondoskodtunk a házról. Feltéptük a linóleumot, és kiderült, hogy meseszép hajópadló szunnyad alatta, rozsdavörösre és aranysárgára festettük a konyha falait, és most épp egy meditációs szobán dolgozunk, amely a korábban használaton kívüli padláson lesz kialakítva. 



Mi a kedvenc tárgyad a lakásban és miért?

Nehéz választani, mert a Charity Shopokban vásárolt daraboknak saját történetük van, és ez teszi olyan különlegessé őket. Imádom megfogni őket, és meséket, legendákat szőni köréjük: miért is ki adott túl rajtuk. Az aktuális kedvencem egy nehéz drapériából készült napsárga függöny, amelyet még fel sem raktunk az ablakra, de már most tudom, hogy minden nap öröm lesz félrehúzni, és mélyen beleszagolni, mintha csak egy filmhős szerelmének kendője volna. 




Filléres tükör.

Mit jelent számodra a lomtalanítás?

Egy szóval: kincsesbányát. Magyarországon is izgalmasnak tartottam a lomtalanítási időszakot, de Londonban minden esti sétát egy új kinccsel gazdagodhatunk. Elképesztő, hogy az emberek mi mindent raknak ki az utcára: legutóbb egy régi deszka ajtót vittünk haza, majd szögeltük fel a régi, unalmas asztalra. Gyönyörű farm-asztalunk lett, és még a régi vaskilincset sem szedtük le róla, hogy megőrizze a karakterét. 



Mi volt a legjobb cucc, amit lomtalanításból szereztél Londonban?

A kedvenceim a mindennapi lomtalanításból származó zöldségesládák, amelyeket éjszakánként a sarki bolt előtt szedek össze. Ezekben tartom a könyveimet, a kisebbek pedig kenyérkosárként szolgálnak. Amikor pedig vásárokra, ételkostolókra hordjuk a vegán muffinjainkat, ezekben tálaljuk őket... az emberek imádják. Kétszer gyorsabban fogy el, mintha tányéron helyeznénk el őket.


Kristóf íróasztala.

Szerinted nálunk miért nem divat a yard sale?

Néhány hónappal ezelőtt egy kistévét kerestem, és regisztráltam a GumTree internetes oldalon. Egy hét sem telt el, és a magyar sajtó azon csámcsogott, hogy leégtem anyagilag, kunyerálok, és szánalmas vagyok. Sajnos otthon még nem a tudatos fogyasztás vezérli a fogyasztókat. Van egy videó a neten, The Story of Stuff a címe. Mindenki számára kötelezővé tenném. Arról szól, hogyan pazaroljuk és fecséreljük a föld tartalékait csak azért, hogy újabb és újabb lommal szereljük fel az otthonunkat. Irtózatos mennyiségű pénzt költünk arra, hogy mérgezzük a környezetünket, miközben gyönyörű és izgalmas bútorok, működő háztartási cikkek és dögös ruhák végzik a szemétben, vagy jobb esetben egy second hand üzletben. Büszke vagyok rá, hogy minden bútorunk „kukázott”, és szívből remélem, hogy egy nap otthon is divat lesz a tudatosság.

Hogyan jött az a bohém ötlet, hogy a fürdőben a falon egy tükör helyett, festmény fogadja a belépőt?


FOLYT.KÖV.

 A válasz és az interjú többi része holnap kiderül. Sőt, Kristóf egy finom süti recepttel is készült Nektek.-)

*****

Addig is böngésszétek Kristóf weboldalát, hisz remek írásai jelennek meg ott is.







( A képeket Kristóftól kaptam az interjúhoz.)







4 megjegyzés:

vilagoszold írta...

tetszett az interjú, Kristóf nagyon szimpatikus, szerethető fiú :)

Gréti írta...

Maximálisan egyetértek Kristóffal! Jó volt olvasni, hogy nem csupán gondolkodik róla, hanem tesz is a környezetéért :-) Várom a folytatást!

SDAnita írta...

Sokszor ragadtam a tv elott mar, amikor hasonlo uzenetu musorokra akadtam. Csak nalunk ciki hasznalt dolgokkal felujitani, epitkezni. Pedig ez plusz orom es kihivas !
Mi probalkozunk vele....:-)) Es remelem a gyerekeim majd orommel muvelik ezt tovabb !
Koszi az interjut, nagyon tetszett !

Lívia írta...

Köszi az interjút! Mindig nagyon kedveltem Kristófot és nagyon illik hozzá ahogy él. Sok embert inspirál arra, ahogyan élni érdemes. Szívvel, lélekkel...