****************************** Vidéken is élhet stílusosan az ember. ******************************

2011. január 10., hétfő

Villa Fiore, egy rabul ejtő gyöngyszem - interjú és JÁTÉK






Villa Fiore, egy rabul ejtő gyöngyszem

Közkedvelt, szívhez szóló, szemet gyönyörködtető, ez a Villa Fiore. Ezek a szavak igazak a nemrég megjelent könyvre is, mely a házról és receptekről szól. Az én Édesapám a minap, fél óra alatt egy forró tea mellett elolvasta a Zsuzsi által írt könyvet, amit a nappalink asztalán talált meg. Teljesen magával ragadta, érdekesnek találta, főleg a ház történetét. Ő nem ismerte a Villát. Most már igen. A tulajdonosok Zsuzsi és Győző nagyon elfoglaltak, hisz csak ők ketten vezetik a Villát. Én kizökkentettem őket egy kis időre így január elején, míg a kérdéseimre válaszoltak. Íme egy őszinte interjú nem gépies válaszokkal.-)
  




A legelső dolog, ami felmerül bennem az, hogy Ti mikor pihentek?

Nem tudom … bolondok vagyunk! Van hogy három hétig, vagy közel három hónapig nincs szabadnapunk, de előfordul az is, hogy van két-három egymást követő nap, amikor nincs vendég és pihenhetnénk. Persze mi akkor is kitalálunk valamit. Leginkább a környezetváltozás segíteni szokott, úgyhogy olyankor irány a rokonság (meglátogatása) Kaposváron vagy Budapesten, ahol duma estet tartunk a barátokkal.

Egy hosszabb utazás is biztosan jó feltöltődés lehet számotokra. Van kedvenc helyetek?

Az aktívabb, városnézős utazásokat szeretjük, ami programokban gazdag. Napozni és henyélni is jó dolog, de két nap után megunjuk. Sok mindent szeretnénk még megnézni az életünkben, mostanában Franciaország felé húz a szívünk. Például Villafrance-ba bármikor visszamennénk. Nagyon kedves, romantikus, zegzugos, ízléses francia kis város a Cote d’Azur-on. Onnan minden közel van: a víz, a pezsgő városi élet, a nyugalmas eldugott parti sétányok és hát Monte Carlo …

Ha elutaztok, ki vigyáz a két kutyára, Dióra és Almára?

Általában a Győző édesapja a kedvesével. Ők Keszthelyen laknak és teljesen önálló életük van, jelen pillanatban ráadásul munka nélkül, úgyhogy szerencsére ráérnek. Ha Ők nem, akkor az én anyukám és testvéreim Kaposvárról.

"De ahogy rábukkantunk erre a gyöngyszemre, azonnal tudtam, hogy tűzön- vízen át meg kell szereznünk." Nem bántátok meg soha, hogy létrejött a Villa Fiore?

Soha … bár ez elég nagyképűen hangzik, hiszen 1 évesek vagyunk csak …. nem bánjuk meg szerintem soha, csak nem biztos, hogy sokáig fogjuk csinálni.

Szerintetek miért szeretik az emberek ennyire a Villát?

Magyarországon az ilyen jellegű falusi turizmus még mindig egyedinek számít.

A legnagyobb félelmünk az volt, hogy erre még nem vevők az emberek. A nyitás előtt saccolgattuk, hogy vajon kiket fog vonzani ez a fajta nyugalom és hála a jó égnek a lehető legjobban alakult. Ennél kedvesebb, jobb és szimpatikusabb vendégeket az ember nem is kívánhatna magának. Nagyon örülünk neki, hogy így alakult és kiderült, hogy sokan odavannak ezért a stílusért. Szóval gondolom, hogy a családias hangulat és a közvetlenségünk is fontos része a Villának.




Azt tudjátok, hogy a Villa külföldön is megállná a helyét? Nagyon színvonalas.

Igen, azt gondoljuk mi is, hogy megállná a helyét, de nem foglalkoztat minket ez a kérdés. Nagyon szeretjük, hogy 98%-ban magyar vendégeink vannak, bár a szövetséggel ( STÍLUSOS VIDÉKI SZÁLLODÁK) pont ez az egyik fő célunk, hogy külföldre nyissunk, hogy minél több embert vonzzon a magyar turizmus a környező országokból. Régebben voltak ilyen jellegű álmaink, hogy majd a francia riviérán, vagy egy olasz kisvárosban csinálunk egy kisebb panziót. Reálisak vagyunk és tudjuk, hogy ez elég elérhetetlen. Szeretünk, és még szeretnénk is itthon elérni sikereket.  Vannak terveink a jövőre nézve.

Lehet ezt a nagy feladatot ketten bírni? Mi a titok?

Hihetetlennek tűnhet, de a lételemünk a munka, a pörgés, a kommunikáció. Valószínűleg az is fontos, hogy még „fiatalok” vagyunk ebben a munkakörben. Van kreativításunk, kitartásunk és a célok, amik motiválnak és erőt adnak a mindennapi kemény munkához. A szállodaiparág egy olyan szakma, hogy ebben a felállásban, ahogy mi csináljuk, nem lehet és nem is szabad sokáig húzni …hiszen előbb-utóbb elveszne a varázsa. Monoton munkává válik és akkor oda a lelkesedés, a kedvesség, az érdeklődés és a kitartás.

Emlékeztek még a legelső vendégre a nyitás után?

Nyitás előtt volt még, egy nagyon-nagyon jó kis csapat, akik  azóta is többször voltak már nálunk. Nem volt még villany, de Ők bevállalták, hogy agregátort indítunk, ha szólnak mondjuk egy hajszárításért! A konkrét nyitás után folyamatosan jöttek a vendégek, mert addigra már nagyon szépen elterjedt a Villa híre. Minél több idő telik el, és minél több ember fordul meg nálunk, annál nehezebb lesz emlékezni mindenkire. Akik már többször voltak, nyilván ott könnyebb, de elég jó az arc és a név memóriám.

Hogyan jött az ötlet, hogy könyvet írj Zsuzsi?

Ahogy a könyv elején is írom, igazából nem az én ötletem volt, hanem a vendégeké. Ha többen mondják, hogy jó lenne egy bizonyos dolog, csináld meg, akkor először csak bogarat ültetnek a füledbe. Utána már nem tudod kiverni a gondolatot a fejedből, mert elhiszed nekik, hogy jó lenne az a dolog. Kell hozzá némi önbizalom és inspiráció– ami nincs, úgyhogy elég sokáig tartott, mire elhatároztam magam és nekiláttam. Ráadásul nagyon nehéz feladat volt még ez a mini könyvecske is. Miért? Egyrészt nem vagyok írónő, másrészt általában nem recept szerint főzök, hanem érzésre „dobálom” össze a dolgokat, harmadrészt nem sok időm volt rá. Aztán megszületett, és a sokadik elolvasásra kiderült, hogy rossz! Újra kellett írnom, amihez egy üveg vörösbort hívtam segítségül. Harmadszorra nyerte el a végleges szerkezetét és tartalmát. A formáját pedig negyedszerre.




Érdekes, a könyv is egyedi. Kicsi méret, remek fotók, könnyed írásmód. Hány példányban jelent meg?

A példányszámot befolyásolta az ár is,úgyhogy relatív sokat készíttettünk belőle, 500 db –ot. Elég szépen fogy, örülünk neki. Jó érzéssel tölt el a gondolat, hogy ott van az emberek polcain, az otthonukban a Villa Fiore kis története. Nagy szeretettel készült, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy tetszik az embereknek, az olvasóknak a mi kis könyvecskénk.

Hogyan fogadták az emberek a könyvet? Ha jól tudom, már a megjelenés előtt sok előrendelés volt.

Igen, ez így volt. Sokan megelőlegezték a bizalmat. A visszajelzések is jók, azt mondják, hogy szuper a könyv, jók a receptek. Volt, aki 6db-ot vásárolt belőle,hogy ajándékba adhassa azoknak, akik már jártak nálunk vagy azért, hogy meggyőzzék őket, hogy mindenképpen eljöjjenek.

Zsuzsi, mi Győző kedvenc étele?

Győző a szó legszebb értelmében a legkritikusabb fogyasztóm, az igazi őszinte. Az én drága férjem bármit megeszik csirkemellen kívül. A zsírosabb, testesebb húsokat szereti lehet az magyaros, olaszos, francia vagy ázsiai ízvilág, mindegy. A pihenősebb napjainkon amikor kettesben vagyunk, estére általában minden finomságot kipakolunk az asztalra. Aztán egy jó film meg egy pohár rozé társaságában addig eszünk, míg ki nem pukkadunk.:-) „ A hideg kajánál nincs is jobb” –szokta ilyenkor mondani Győző.

Győző, mi Zsuzsi kedvenc konyhai eszköze?

Aktuális kérdés, mert most kaptam karácsonyra egy Kitchen Aid keverő gépet és azt kell, hogy mondjam, lenyűgöző.(Különben, ha októberben kérdezted volna, nem tudott volna rá válaszolni azt lefogadom.) Már régóta itt lett volna az ideje, de valahogy mindig kihagytuk. A karácsony egy jó alkalom volt erre.

"Egyszerűen elvarázsolt, hogy az épület a semmi közepén áll." Milyen terveitek vannak az idei, 2011-es évre?

A tél végeztével nekilátunk a hátsó tér kialakításának: fürdőtavat terveztünk oda, ami vegyszermentes –azaz bio lesz. Már a tavalyi egy hónapos bezárás alatt építettünk egy előtetővel fedett bárpultos – pihenős részt, és egyéb „ finomságokat” hátra, amik a vendégek kényelmét fogják szolgálni. Ennek a folytatásaként születik majd meg nyárra a teljes terület beültetése levendulával. A levendula mező, ami a könyvecske elején van, még illusztráció, de  biztosan lesz levendula ültetvényünk (ha nem is annyi, mint a könyvborítón, de lesz).



Ti a pesti életet adtátok fel a Balaton felvidékért. Hiányzik a főváros?

Nem, a főváros igazából nem hiányzik, inkább a lehetőségek, amiket nyújt, ha az ember lánya programot szeretne magának csinálni. Egy mozi, egy színház, egy billiárd party a barátokkal, egy új étterem tesztelése, egy kiállítás megtekintése, egy jó koncert….stb. Itt is rengeteg lehetőség van, de inkább nyáron adódnak jó programok, amikor mi nem érünk rá. Furcsa dolog ez, mert néha visszasírom a napokat, amikor a két utcányira lakó barátnőmhöz átszaladtam és beszélgettünk egy jót. Máskor meg átjár a nyugalom, amikor hallom, hogy ő szitkozódik, hogy milyen rossz a belvárosban lenni. Mindenképpen azt gondolom, hogy jó helyen vagyunk, de ha  egyszer elmennénk innen, akkor Budapestre mennénk vissza.

Az összes vendégszobát a házban Te rendezted be és álmodtad meg Zsuzsi. Neked melyik a kedvenced és miért?

Nekem a Nero I. a kedvencem. Szerintem a legjobb kondíciokkal rendelkező szoba. Világos, sok ablakos, nagy sarokkáddal, ahol ketten is elférnek. Ha mégsem akarok a kedvesem előtt zuhanyozni, akkor elvonulhatok. Továbbá hatalmas beépített francia ágya van, ahol mi mindig nagyon jót aludtunk. Még az Azzurro szoba is szóba jöhet, .bár inkább kádfüggő vagyok!:-) Anno az építkezés során aludtunk mi már mindegyik szobában. 




Van hiányérzetetek?  Szükséges még valami a Villában?

Azt gondoljuk, hogy már így is elég komplett a Villa, de nem szoktunk megállni. Amíg lehet újítunk, fejlesztünk, szépítünk. Sok tervünk van még. Próbálunk pályázni és esetleg a malomkereket visszaállítani energia termelésre főként, fürdőház is jó lenne, ahol szauna és gőzfürdő segítené a regenerálódást, gyerek játszótér a hátsó kertbe és sorolhatnám. Majd meglátjuk, mit hoz ez az év. 




Zsuzsi tudom, hogy olvasod a blogot. Mit üzennél az Olvasóknak?

Olvassák az írásaidat rendületlenül. Volt már olyan vendégünk, aki nálad olvasott rólunk és azért látogatott meg minket. Köszönjük szépen Kriszta, és gratulálunk a cikkeidhez, ötleteidhez.

Zuszsi, Te mit kérdeznél tőlem?

Te vajon mikor pihensz? -))





Kívánok a Villa Fiore-nak és Zsuzsiéknak további sok sikert, kitartást. Mi 2009-ben jártunk először a Villában, de azóta annyit változott, hogy ideje újra látogatást tenni. Ott kitudjuk pihenni a hétköznapokat.


( A héten felkerül még a blogra a kedvenc receptem a könyvből és pár saját fotóm a Villáról.)


Végezetül:


A könyv. Megrendelhető a http://www.villafiore.hu/ -n utánvétellel.



 (A cikkben megjelent fotók a Villa Fiore tulajdona, kivéve ami az én sajátom.)


*******


JÁTÉK


Zsuzsi két könyvet küldött nekem a játékra. Ez azt jelenti, hogy két szerencsés nyerheti meg a Villa Fiore kis könyvecskéjét. 


 Feltételek:

 
1. Légy a Villa Fiore ismerőse a Facebookon.

2. Légy a Hungarian Provence ismerőse a Facebookon.


3. Oszd meg a játékról a hírt.

4. Like-old a hírt.


 


A játék jan. 16.-án 20:00 óráig tart. 











7 megjegyzés:

Tanó Móni írta...

Igazi sikersztori:) Most találkoztam másodszorra a neten a Villa Fiore-val. Nagyon bájosnak találom. Remélem egyszer eljutok pihenni hozzájuk:) További sok sikert!

Ceffa írta...

Most már nagyon kíváncsi vagyok a Villa Fiore-ra. Remélem nemsokára találkozunk! Megosztottam, like-oltam és ismerős is szívesen leszek...
Szép napot!

Koós Miklós írta...

szia, épp tegnap jelent meg egy cikk nálunk is a Villa Fiore-ról: http://koos.hu/2011/01/09/hazajaro-villa-fiore-gubacsi-malom-lesencetomaj/

Gmama Jane írta...

You are a follower of my blog so I was curious about you and how you found my blog? The language barrier may keep us from understanding one another but we can try.
Blessings
Jane
Alabama, USA

Mosolyrend Évi :) írta...

:)
De jó is lenne ott pihenni!
Köszönöm,hogy felhívtad rá a figyelmem!
Szeretném :) s hátha ...

Felicity & Emese írta...

Különös látnom az új berendezést, megújult külsőt az új Villa Fiore-t. Ugyanis jártam az előző tulajdonoséknál akik megvalósították álmukat, felújították a gubacsi malmot.
A mostani formája hívogató, szimpatikusak a házigazdák, jó ízlésről árulkodnak a képek.
További sok sikert.
Felicity

Noemi írta...

Kedves Krisztina!
Nagyon tetszik a blogod, egy ideje rendszeresen olvasom, s rengeteg csodás dolgot találok rajta!Én is csatlakoztam facebookon a játékhoz, likeoltam, ismerős lettem, megosztottam.Itt láttam először a Villa Fiore-t, és nagyon tetszik!Ezért is játszom a könyvért,hogy mielőtt egyszer eljutnék oda, még többet tudhassak róla! :)
Szép napot!

Noémi