Egy barátomtól
hallottam, amit most elmesélek.
Fiatalabb korában
sokat utazgatott, részben idegen kultúrákat felfedezendő, részben csak úgy
csavargás címkével is. A célország határáig, vagy fővárosig általában vonattal,
ritkábban repülővel, onnantól pedig stoppal, bicajjal, robogóval, mikor mivel.
Így jutott el egy
Arles nevű picinyke faluba is, nem túl messze Avignon és Nimes nagyobb
városkáktól. Híres arénák, csoda-napfelkelték, színes fűszerek és több
huncutság mellett még egy félig elkészült híd adják azt az ízt, ami miatt még
ma is visszavágyik néha ez az én csavargó barátom. Mint például, hogy a
dél-francia lányok a híresztelésekkel ellentétben csinosak, és forróvérűek,
kedves férfi barátaim.
Mindjárt a második
este történt, amiről mesélni szeretnék. Vagy inkább utána reggel.
Boldogan, feldobottan
ébredt, fél öt körül, Avignon szélén, nem messze a parttól a kicsi bérelt
kőházban. Azonnal felkelt, firkantott egy cetlit és a párnára tette, egész
közel az arcához, ha felébredne.. Suzette..
rester, s'il vous plait… felpattant a Bianchi nyergébe, irány
a Rhone partja, a piac. Bevásárolt, majd boldogan tekert vissza. Még aludt.
A piacon egy a
nagybajszú öregtől vásárolta a fügét, és a sajtot. Valószínűleg sok borravalót
adott, amiért cserébe kapott egy csokor friss levendulát ajándékba több merci
kíséretében.
A fügét megmosta, és
4 cikkre vágta. Serpenyőt talált egy gerendára akasztva, forró olíva olajba
dobta a fügét, és rögvest meglocsolta levendulamézzel. Ha otthon lett volna,
levendulás porcukrot is ad hozzá, de itt 2-3 szál levendula a csokorból tökéletesen
passzolt elbújtatva a titkos reggelibe. Amikor a füge pár perc alatt langyossá
és puhábbá engedte magát, tálba szedte és letakarta. Közben néha megnézte,
alszik-e még?
Az érett, illatozó
kecskesajtból, ujjnyi korongokat vágott, melyeket a már felhevített
serpenyőben, a bársonyos mézen szintén megpirított kissé, csak míg megkapta a
napfelkelte színét.
A tányéron eleinte
még ide-oda rendezgette, pepecselt vele, végül úgy döntött, hogy a kevesebb több
lehet. A tányérra tett friss rukkolát, tökmagolajjal locsolta meg, majd erre
egyszerűen rászedegette a fügéket, kis fészket alakítva ki a végén érkező
ellenállhatatlan kecskesajtnak. Levendulamézzel megcsorgatta az egészet, a
piacról frissen beszerzett, langyos croissant tányérra tette, kávét főzött, és
borotválkozni is maradt ideje.
Immár sietség
nélkül, magabiztosan, szappannal, pamaccsal, lavórban. Közben a válla fölött a
tükörben kinézett az ablakon, és elgondolkozott: milyen szép nap lesz ez.
Mindkettőjüknek.
Jóízű üdvözlettel:
Kocsis Bálint
Folytatása következik. Így tehát Bálinttal és a lekvárokkal újra találkozhattok, itt a blogon, legközelebb.
3 megjegyzés:
Rendkívül ínycsiklandó és egyúttal igényes történet, kérünk még ilyet!
Ígérem, hogy jön a folytatás is.
Örülünk, ha tetszik, minket is megindítanak ezek a történetek.
Nosztalgiával és jó érzéssel gondolunk vissza rájuk.
Ha igazán minőséget szeretnétek, Csopakon a Tamás Pincében a legkiválóbb Levendula szörpöt, Levendula Zselét és Levendula ecetet szerezhetitek be.
Legjobbak levendulában, és ők karolták fel legkorábban a levendulát, és hozták közelebb a gasztronómiához.
Levendula.
Tamás Pince.
Csopak.
Megjegyzés küldése