A mai posztot Csizmazia Zsolt írta nekünk kérésemre, aki a tihanyi Bencés Apátság sekrestyése. Hogy szereti-e Tihanyt és a hagyományokat, nem kérdés. Hogy milyen komolyan is foglalkozik vele, mi sem bizonyítja jobban, minthogy sikeres színdarabot írt. Nem mást, mint a Tihanyi visszhang folytatását.
Kedves embert ismertem meg személyében és remélem mielőbb találkozunk személyesen.
Át is adom a szót, minden jót kívánok Neki és családjának.
***
"A Tihanyi faágyú legendájának felelevenítése az
apátság munkatársainak egyik farsangi műsorára készült, de a nagy sikerre való
tekintettel végül nem csak belső használatra.
A számos előadást megért történet megírásában nagy segítséget nyújtottak
székelyudvarhelyi barátomtól, Nagy Zoltántól kapott erdélyi anekdota
gyűjtemények. A tihanyi faágyú
legendájáról készült, tihanyi és székely anekdoták felhasználásával íródott
színdarabot szívből ajánlom minden vidámságot, népi humort kedvelő olvasónak!
A humoros színdarab itt megtekinthető:
(A faágyú a nemrég felújított Pisky sétányon.)
A régi szép időkben,
Egykor hajdanán,
Nagy háború dúlt
Tihanynak bérc fokán..
Okozója ennek is,
Az asszony vala,
Mert bíróné létére
Be nem állt a szája.
Egyre csak szapulá
Bámlász jó urát,
És dicséré szóval
Fürednek bíróját.
Ki a tihanyi rálátásért
Pénzt kérni nem restell,
Ezért van Füreden,
Tele minden persely.
Az ember hallgatá,
Majd mikor megunja,
Csendben átballag,
A közeli kocsmába.
Ott aztán a bortól
Igen bölcs emberek,
Tárgyalni Füredre
Követet küldenek.
De a két főember
Nem jut egyezségre,
Így bírónk hazatér,
Üres mindkét zsebe.
Népe vigasztalja
Jó tihanyi borral,
A bíró bátorodik,
Fenyeget háborúval.
Születik haditerv
Másnap a gyűlésen,
Ágyúval lőnek végig,
A gaz, csalárd Füreden.
De miből legyen ágyú,
Hisz kovácsuk sincsen?
Mondá egy asztalos:
Lehet fából éppen.
Eme "nagy ötlet" után,
Mennek az erdőre,
Dolgozik szaporán
Tihanynak hős népe.
Igazi tölgyfából
Készült el a löveg,
Mit a templom mellé,
Állított a tömeg.
S célozván Füredet,
Puskaporral tölték,
Ágyúgolyót bele,
Aztán elsütötték.
De mint a liliom,
Úgy nyílt szét a tölgyfa,
A közelben állókat,
Mind a földre sújtva.
A bíró még feláll,
Ő is haldokolván,
Mond vigasztalót,
Imigyen szólván:
Jó tihanyiak,
Szeretett népem!
Miénk a győzelem.
Higgyetek nékem!
Mert ha nálunk meghalt
Legalább tizenhat,
Hát akkor Füreden,
Hányan meghalhattak.
Pedig Füred csendben,
Békében éldegélt,
Mit holmi ágyúgolyó
Soha el nem ért.
Az asszony pedig,
Ki mindennek oka volt,
Megkapván büntetését,
A lövéstől megnémult.
Így ért véget egykor,
Tihanynak háborúja,
Regéje bor mellett száll,
Apáról fiúra..
(Írta: Csizmazia Zsolt)
Tihanyi lokálpatriótaként
fontosnak tartom, hogy megőrizzük és fiataljainknak továbbadjuk településünk
hagyományait, legendáit. Hiszem és vallom, hogy a száraz tanítás, okítás
helyett eredményesebb a játékos nevelés, a gyermekeket jobban megérintő
személyes találkozás, a történet átélése.
Végül, ha már ilyen nagy megtiszteltetés
ért, hogy írhatok erre az oldalra, engedjenek meg nekem még egy ajánlást, amely
a Tihanyba látogató turisták számára szinte kötelező darab kellene, hogy
legyen. Garay János: A tihanyi visszhang című versére íródott színdarab egy
csokorba fogja Tihany legendáit, nevezetességeit.
.jpg)
A régi szép időkben
Egy szép királyleány
Aranyszőrű kecskéket
Őrzött Tihany fokán.
Sok kinccsel ért fel a nyáj
Mely a hegyen legel.
Még többel a leányka
Szépsége ékivel.
Szemének, éj-hajának,
Arcának párja nincs:
Csak rózsabimbó ajakán
Van néma bús bilincs.
"Adj szép leány nyájadból
Egy csésze friss tejet
Beteg fiam számára
S megoldom nyelvedet."
Szólt Balaton tündére,
Az ősz hullámkirály,
Ajkáról térdig érvén
A hófehér szakáll.
Adott tejet fiának
A szép királyleány
S a szót a víz királya
Megoldotta ajakán.
S csengőbb lőn szép
(ezüstnél,
A méznél édesebb
A szép leány beszéde:
Meggyógyult a beteg.
De büszkeség kapá meg
A leánykát a vad negéd
Hallván, mi szép, mi
(bájos
Most ajakán a beszéd.
Mint pénzfukar
(kincsével
Bánt nyelve bájaival;
Nem zenge csak
(magának
E csattogányi dal
Isten dicsőségére
Meg nem nyitotta azt,
Szegénynek panaszára
Nem zenge lágy vigaszt
Testvérnek és barátnak
Irigyen zárta be,
Az esdö szerelemnek
Nem nyílt meg kőszíve
Amily hamar megnyerte
Sok ifjúnak szívét,
A rózsaláncot gőge
Oly rögtön tépte szét.
Csak egyet vitt sírjába
A mélyebb érezet;
Fiát a tókirálynak,
Ki érte elepedt.
Az aranyszőrű nyájnak
Tejéből itt szegény
Bűvös varázsszerelmet,
Mely méreg lett szívén.
A tónak ősz királya
Haragra gyúlt ezért
A bérctől a leányra
S a nyájra átkot kért.
A bérc tüzet bocsátott,
Sziklája mind kigyúlt;
Három nap három éj,
(mint
Itélet napja dúlt.
A nyáj a Balatonba
Rohant, de benn
(veszett-
A tó máig is kihányja
A kecskekörmöket.
A lányt pedig örökre
Bűbáj kötötte meg,
Foglyául tartá máig
Ki tudja, mely üreg?
Szemmel nem látja senki,
Kézzel nem fogható-
De bárki megszólítja
Visszhangja hallható.
Mert büntetésül mondta
A tündér átka ki:
Hogy nyelvével lakoljon.
Mellyel vétett neki.
S ki csengő szép szavával,
Kevélyen visszaélt,
Istennel és emberrel
Negédből nem beszélt.
Most- bárki szóljon hozzá
Bár gazdag és szegény:
Felelni köteles rá
E bércek tetején.
Helyi fiatalok előadásában
bemutatja, hogyan fogadták a Tihanyba érkező turistát a múlt században, a
gyerekek meséje által megelevenedik a tihanyi visszhang regéje. Majd a darab
végére kiderül, ki is az a látogató, aki új legendát, nevezetességet hoz a
Tihanyi-félszigetre."
Itt megtekinthető:
***
A HOLNAPI FOLYTATÁSBAN Csizmazia Zsolt két tihanyi anekdotát mesél el.
***
forrás: Csizmazia Zsolt és http://tihanyipercek.hu
.jpg)